Világ MTI 2023. augusztus. 11. 20:53

Az ukrán külügyminiszter nagy hatótávolságú rakéták küldésére sürgette Berlint és Washingtont

Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője egy tévéműsorban elmondta, hogy Ukrajna pénteken kétoldalú konzultációkat kezdett Nagy-Britanniával az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról. Közölte, hogy már 13 ország csatlakozott a G7-országok biztonsági garanciákról szóló nyilatkozatához. Ugyanakkor – mint emlékeztetett – Ukrajna már megkezdte erről a kétoldalú konzultációkat az Egyesült Államokkal.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Dmitro Kuleba külügyminiszter azt kérte pénteken Németországtól és az Egyesült Államoktól, hogy adjanak Taurus és ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakétákat Ukrajnának, egyúttal arról biztosította őket, hogy a védelmi erők ezeket kizárólag Ukrajna határain belül fogják felhasználni.

„A nagy hatótávolságú rakéták sorsdöntőnek bizonyulnak. A Taurus és az ATACMS nélkülözhetetlenek Ukrajna győzelméhez, ezért kérjük partnereinket, hogy a lehető leggyorsabban biztosítsák őket számunkra. Mindkét rakétát kizárólag határainkon belül használjuk. Minél nagyobb a rakéták hatótávolsága, annál rövidebb lesz háború” – fogalmazott a tárcavezető a Twitteren.

A Jevropejszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban a német kormány közölte: nem folyik előkészület a Taurus manőverező robotrepülőgépek Ukrajnába szállítására. A Spiegel című német lap értesülései szerint jelenleg titkos tárgyalások folynak a védelmi iparral a rakéták átadásáról. Olaf Scholz kancellár ugyanis olyan technikai módosításokat akar végrehajtatni a rakétákon, amelyek megakadályoznák, hogy Kijev csapást mérhessen velük oroszországi területre – írta az ukrán hírportál.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője egy tévéműsorban elmondta, hogy Ukrajna pénteken kétoldalú konzultációkat kezdett Nagy-Britanniával az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról. Közölte, hogy már 13 ország csatlakozott a G7-országok biztonsági garanciákról szóló nyilatkozatához. Ugyanakkor – mint emlékeztetett – Ukrajna már megkezdte erről a kétoldalú konzultációkat az Egyesült Államokkal.

„Valóban, amerikai kollégáink után megkezdtük a konzultációkat nagy-britanniai partnereinkkel. Ez egy olyan ország, amely az egyik fő stratégiai partnerünk a kulcsfontosságú segítségnyújtás terén” – fogalmazott Jermak. Megjegyezte: most az a cél, hogy az év végéig megkössék az első kétoldalú megállapodásokat olyan országokkal, amelyek készek biztonsági garanciákat nyújtani Ukrajnának.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.