Világ MTI 2023. július. 15. 08:29

Többen meghaltak a dél-koreai áradásokban

Legalább heten meghaltak és több mint ezer embert evakuálni kellett a Dél-Koreában kialakult áradások miatt - közölték a hatóságok szombaton.

A belügy- és közbiztonsági minisztérium közlése szerint a három napja tartó heves esőzések következtében eddig több mint 1500 embert menekítettek ki lakóhelyéről. Legkevesebb hét áldozatról tudni, három embert keresnek, s többen sérüléseket szenvedtek.

Földcsuszamlás veszélye miatt a helyi önkormányzatok önkéntes evakuálásra felszólító közleménye több mint hétezer embert érint.

A koreai vasúti társaság közölte, hogy az összes helyközi járatot, valamint több nagysebességű vonatot is leállított, és felhívta a figyelmet, hogy a közlekedő járatoknál késéssel kell számolni a vasúti pályákat elárasztó víz és a hegyekről lezúduló sziklák miatt.

AFP PHOTO / Gyeongbuk Fire Service Headquarters

A földcsuszamlások miatt a síneket elárasztó homok és föld miatt pénteken kisiklott egy helyközi vasúti járat Észak-Cshungcshong tartományban - tudatta a közlekedési minisztérium. A balesetben a vonatvezető könnyebb sérüléseket szenvedett, a járaton szerencsére nem tartózkodtak utasok.

A kormányzati szervek vezetőivel tartott szombati találkozó után Han Duk Szu miniszterelnök arra kérte a hadsereget, vegye ki részét a mentési munkálatokban és dolgozzon össze a kormányzati tisztségviselőkkel a felszerelés és munkaerő megfelelő elosztása érdekében.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.