Világ Lengyel Miklós 2023. július. 03. 12:18

Macron: A rendcsinálás után jöhet a párbeszéd

Franciaországban 157 embert letartóztattak és 352 gyújtogatást regisztráltak a lázongás hatodik éjszakáján – közölte a belügy hétfő reggeli jelentése. Emmanuel Macron elnök elhalasztotta berlini látogatását, de nem hirdetett szükségállapotot, ahogy azt a jobboldal és a szélsőjobboldal kívánta.

Sokkoltak a közvéleményt Franciaországban az, hogy a Nahel M. halála miatt napok óta tüntetők megtámadták egy Párizs környéki kisváros polgármesterét és családját otthonában a hétvégén. L'Hay-les-Roses-ban egy gépkocsival törték be Vincent Jeanbrun polgármester házának kapuját, majd az udvaron felgyújtották az autót.

„Ilyen módon megtámadni egy házat, és bántalmazni a bentlakókat, az nem más, mint életveszélyes fenyegetés” – hangsúlyozta a francia igazságügyi miniszter. Eric Dupond- Moretti ezért „határozott fellépést“ kért a rendőröktől. Nagyon sok fiatal vesz részt a lázongásban, ezért az igazságügyi miniszter a szülők felelősségére hívta fel a figyelmet.

Emmanuel Macron államfő pedig keddre meghívta az Élysée palotába annak a 220 városnak a polgármesterét, ahol a zavargások felborították a rendet az elmúlt napokban.

A gettók lázadása azért tört ki, mert egy rendőr agyonlőtt egy 17 éves arab fiút, aki megtagadta az igazoltatást. A fiúnak priusza volt, ezért lőtt a rendőr, de a fegyverhasználat mindenképp indokolatlan volt. A rendőrt letartóztatták, Macron elnök is elítélte a túlkapást. Hiába, mert a lelőtt fiú anyja tüntetést szervezett és vezetett a hatóságok ellen, mindezek után napok óta gyújtogatások és zavargások zajlanak az országban. A hétvégén megbékélésre szólított fel a lelőtt fiú nagymamája és Kyilian Mbappé, a francia válogatott sztárja is.

Az érzelmeket azonban az is tüzelte, hogy a letartóztatott rendőr javára gyűjtés indult – eddig 850 ezer euró gyűlt össze. „Ez nem az enyhülés irányába hat” – hangsúlyozta Franciaország igazságügyi minisztere, aki a France Inter rádiónak nyilatkozott hétfő reggel.

Óriási a kár, melyet a lázongás hat éjszakája okozott: Marseille városát például teljesen kiütötte. Máris nagyobb veszteséget regisztráltak, mint 2005-ben amikor három hétig tartottak a zavargások – állapította meg a Le Monde riportja. A kereskedelmi kamara elnöke szerint Franciaországban több mint 200 szupermarketet és több mint 250 bankfiókot dúltak fel. Alain di Crescenzo elmondta a Le Figaro tudósítójának, hogy “egyedül Marseille-ben több mint négyszáz üzletet fosztottak ki szombatról vasárnapra virradóra”.

Azóta szerencsére kissé megnyugodtak a kedélyek, de „még nem mondhatjuk azt, hogy legyőztük a lázongást” – mondta a France Info rádiónak a városgazdálkodási miniszter. A belügyminiszter hétfőn Reimsben tesz látogatást, ahol a kereskedelmi negyedet feldúlták a lázongás idején.

Válságstáb az Élysée-palotában

Macron elnök és a legfontosabb miniszterek a hétvégén gyűltek össze, hogy megpróbáljanak irányt szabni az eseményeknek. Az államfő a szigorú fellépés híve: akiket letartóztattak a lázongásban való részvétel miatt, azokat azonnal a bírák elé állították még vasárnap is. Az igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy aki személyeket támadott meg, az börtönbüntetésre számíthat – legalábbis ő erre utasította az ügyészeket.

Macron elnök nem akar „szociális tervet a külvárosok fejlesztésére“ vagy „rendkívüli pénzjuttatásokat a gettók számára” – mondták el az államfő bizalmasai a francia sajtónak. Macron politikai választ keres a válságra, ezért hétfőn találkozik a szenátus és a képviselőház elnökeivel, kedden pedig a lázongásban veszélyeztetett városok polgármestereivel.

Macron elnök, aki lemondta vasárnapi találkozóját Olaf Scholz német kancellárral, a rendcsinálás után elemezni akarja a lázongás okait. Majd pedig jöhet a párbeszéd – mondták a francia sajtónak az államfő bizalmasai.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.