A BBC által megkérdezett szakértők szerint az orosz elnök számára a továbbiakban is potenciális fenyegetést jelent a zsoldoshadsereg, amelynek a vezetője nem érezheti biztonságban magát.
Nemrég a Stratfor, most pedig a BBC is azt a kérdést járta körül, hogy mi van most a Kreml ellen fellázadó Jevgenyij Prigozsinnal és az általa vezetett Wagner nevű magánhadsereggel.
A brit közszolgálati médium szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök dilemma előtt áll, a Wagner ugyanis egyértelműen potenciális jövőbeli fenyegetést jelent a hatalomra. Ugyanakkor sokáig rendkívül hasznos volt a Kreml számára, és nem csak Ukrajnában. A Szíriában, Líbiában és számos afrikai országban bevetett zsoldoshadsereg az orosz stratégiai hatalmat és befolyást segíti a világ minden táján, miközben úgy tesz, mintha semmi köze sem lenne a Kremlhez. Putyin csak a lázadás után ismerte el, hogy a Wagnert több milliárd rubel értékben államilag finanszírozzák.
Tóta W.: Orosz rulett
Vlagyimir Putyin, akiről Nyugaton is milliók hitték, hogy ötdimenziós sakkot játszik, pont hiányzott azon az órán, amikor ezt tanították, hogy nehézfegyverek meg csapatlégvédelem ne legyen magánkézben. Neki jó ötletnek tűnt hadsereget adni egy sittes bűnöző kezébe. Vélemény.
A meghiúsult lázadást követően a Kreml közölte, hogy a Wagner harcosoknak július 1-jéig van idejük eldönteni, hogy hajlandóak-e szerződést kötni a védelmi minisztériummal és csatlakozni a reguláris hadsereghez – ami a legtöbbjük számára nem túl vonzó kilátás. Ha nem szerződnek, akkor vagy hazatérnek, vagy a szomszédos Belaruszba mennek, ahol Prigozsin állítólag száműzetésben van.
A repülési adatokból az látszik, hogy egy Prigozsinhoz köthető repülőgép a héten a belarusz fővárosban, Minszkben szállt le. Alekszandr Lukasenko fehérorosz államfő megerősítette a Wagner fejének érkezését. A BBC azonban emlékeztet arra is, hogy ugyanez a repülőgép azóta visszatért Oroszországba, és leszállt Szentpéterváron és Moszkvában is.
A BBC szerint Prigozsin még mindig hasznos lehet Oroszország számára, de Putyin valószínűleg már nem bízik benne, és nem bocsátja meg neki, hogy majdnem polgárháborút robbantott ki, az élete ezért mostantól állandó veszélyben lesz.
Az ukrajnai Wagnernek a BBC szerint „szinte biztosan vége, legalábbis mint önálló egységnek”. Néhány korábbi harcos visszatérhet oda a reguláris orosz hadsereg részeként, de már az orosz katonai vezetésnek, nem pedig Prigozsinnak kell engedelmeskedniük.
„Oroszország gyakorlatilag feloszlatja az egyik legharcképesebb rohamosztagát” – mondta a BBC-nek Katerina Sztepanenko, a az Institute for the Study of War Oroszország-elemzője. „Ez jelentős üzlet az ukrán harcosok számára, akik a múltban jelezték, hogy a Wagnerrel való harc sokkal rosszabb, mint a reguláris orosz egységekkel való harc.”
Csak idő kérdése, mikor szegi meg Putyin az alkut, amit Prigozsinnal kötött
A jelek arra mutatnak, hogy a Wagner-csoport jövője még mindig Prigozsin, a Kreml és Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök közötti tárgyalásokon dől el, aki felajánlotta a fegyvereseknek egy katonai tábor használatát. A műholdfelvételek alapján úgy tűnik, hogy egy használaton kívüli bázisról van szó, amely nagyjából 21 kilométerre van a fehérorosz Oszipovics városától.
Ukrajnának most az északi határának megerősítése miatt kell aggódnia, míg a szomszédos NATO-országok, Lengyelország, Lettország és Litvánia a Wagner által Belaruszból kiinduló jövőbeni felforgató tevékenység miatt aggódik – írja a BBC. Mégsem tudja senki, valószínűleg még maga a Kreml sem, hogy hány Wagner-harcos megy oda, hányan csatlakoznak az orosz hadsereghez, hogy tovább harcoljanak Ukrajnában, és hagyják ott a háborút.
A BBC Verify által a Telegram online csevegőszobákban végzett kutatás kevés nyomra vezet, bár egy magát belarusz Wagner-harcosként azonosító blogger szerint a csoport „folytatja a munkát”. Közvetlenül a lázadás után sokan feltehetően visszatértek a bázisukra Kelet-Ukrajna oroszok által megszállt részein.
Putyin elvesztette az utolsó bűnbakot, aki elvihette volna a balhét a háború miatt
Az oroszok képébe üvöltötte Prigozsin, hogy vesztésre állnak a hazugságokra alapozott ukrajnai háborúban, és hogy Putyin leváltható. A Wagner-lázadás ugyan elpárolgott, az orosz államfő mégis meggyengülve áll a világ előtt, és a következő időkben mindenütt árulókat keres majd.
A BBC Verify a Wagner-lázadás óta az ukrán erők térnyerésére utaló bizonyítékokat keresett, de eddig nem észlelt jelentős változásokat a frontvonal pozícióiban. „Nem hiszem, hogy ennek most hatása lenne, mivel Oroszország defenzívában van” – mondta a BBC-nek Marina Miron, a londoni King's College orosz katonai szakértője. „Ha a reguláris orosz hadseregnek sikerül beolvasztania a Wagner-csapatokat, és egységes parancsnoki struktúra alá rendezni őket, az nem feltétlenül gyengíti az orosz oldalt”.
Végső soron a frontvonalbeli orosz csapatok moráljának kérdése a lényeg. Ha azt gyanítják, hogy a parancsnokaik otthon, Oroszországban egymás között harcolnak, akkor az idővel komolyan befolyásolhatja a harci morált – összegez a BBC.