Világ hvg.hu 2023. május. 29. 17:09

Erdogan szavazóhely előtt osztogatott készpénzt - videó

Sajátosan értelmezi a kampánycsendet az újraválasztott török elnök.

Recep Tayyip Erdogan megszegte a választási törvényt azzal, hogy készpénzt osztogatott a híveinek egy isztambuli szavazóhely előtt, ahol ő is leadta a szavazatát – írja az Independent.

Az esetről videófelvéltel is készült, amelyet többek között a Reuters is megosztott:

A videón az látszik, hogy az államfő 200 lírás (kb. 3500 forintot érő) bankjegyeket nyom néhány ember kezébe.

Bár a török törvények tiltják a jelölteknek, hogy a választás napján kampányoljanak, de a hivatalos szervek még nem szólaltak meg az ügyben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hétfőn hajnalig ünnepeltek Törökországban Recep Tayyip Erdogan hívei, miután a kormányfőként vagy elnökként húsz éve hatalmon lévő politikus a hivatalos adatok szerint megnyerte a vasárnapi elnökválasztás második fordulóját.

Az ellenzék szerint a voksolást számos szabálytalanság és csalás kísérte.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.