Világ MTI 2023. május. 18. 19:50

Erdogan kihívója az összes menekültet hazaküldené

Tíz nappal a török elnökválasztás második fordulója előtt durvul a kampány.

„Mihelyt hatalomra kerülök, az összes menekültet hazaküldöm, pont” – jelentette ki csütörtökön a török kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnökjelöltje, Kemal Kilicdaroglu. Az ellenzéki politikus azzal vádolta Recep Tayyip Erdogan elnököt, hogy nem állt ki az ország határaiért, becsületéért, és tudatosan több mint tízmillió menekültet vitt be az országba.

Hozzátette, Erdogannak „ez sem volt elég, importszavazatok biztosítása érdekében árverésen eladta a török állampolgárságot". Úgy véli, az államfő saját állampolgárait tette menekültté, újraválasztása esetén pedig még több mint tízmillió újabb menekült érkezne Törökországba.

A hatpárti ellenzéki szövetség jelöltje egy korábbi kampányrendezvényen azt mondta, két éven belül minden szíriai menekültet hazaküldene, most azonban már az összes menekültről beszélt. Az ázsiai országban él a világon a legtöbb menekült, a hivatalos számok szerint nagyjából négymillió.

Erdogan választása jobban hasonlít Orbánéra, mint elsőre tűnhet

A közvélemény-kutatók tévedése, a gazdasági nehézségek politikai kezelése, a nemzetbiztonsági kockázattal kampányoló kormányerő, a hatalomhoz közelebb álló szélsőjobb. Már a törökországi elnökválasztás első fordulójából látszik: nem csak az illiberális szemléletben találni hasonlóságokat Recep Tayyip Erdogan és Orbán Viktor rendszere között, de a politikai tér és eszközrendszer is hasonló jelenségeket szül.

Miután az első fordulóban egyik induló sem szerzett abszolút többséget, május 28-án másodjára is összecsap Kilicdaroglu és Erdogan. A múlt vasárnapi választáson a regnáló elnök a szavazatok 49,51 százalékát szerezte meg – amelyhez Orbán Viktor is gratulált neki –, pedig azt megelőzően arra számított, már az első körben győzelmet arat. Így azonban a maga 5,17 százalékával a harmadik helyen végzett, ugyancsak bevándorlásellenes Sinan Ogan támogatásán múlhat a végeredmény.

Fülke: Stabilitás vagy demokrácia? Minden, amit a török választásokról tudni érdemes

Törökország választ: Recep Tayyip Erdogan elnök szerint a stabilitás és a káosz, kihívója, Kemal Kilicdaroglu szerint pedig a hanyatló autokrácia és a virágzó demokrácia között. Közéleti podcastunkban bemutatjuk a két rivális politikai pályáját és ígéreteit, és megnézzük, merre mehet tovább a világ attól függően, hogy kit választanak meg elnökként a törökök hétvégén (vagy két hét múlva).

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.