Négy magyar már biztonságos helyen tartózkodik, hat Szudánból való kimenekítése pedig éppen folyamatban van a miniszter szerint.
A polgárháború szélén táncoló Szudánból négy magyar állampolgár már biztonságosan megérkezett Dzsibutiba – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Luxemburgban, az európai uniós külügyminiszterek tanácsának ülését megelőzően.
Elmondása szerint a magyarok kimenekítésében a franciák nyújtottak segítséget, akikkel Magyarországnak evakuációs együttműködése van. A négy magyar közül hármat ők hoztak ki.
Három másik magyar kimentése éppen zajlik, őket az ENSZ segíti az afrikai ország elhagyásában. Rajtuk kívül van három további magyar állampolgár, akik jelenleg is egy előre meghatározott határátkelő felé haladnak, ahol a minisztérium által delegált konzulok várják őket.
Öten továbbra is Kartúmban tartózkodnak, velük Szijjártó szerint tartják a kapcsolatot. A miniszter elmondása szerint a kimenekítés egyik alapfeltétele, hogy az evakuálandó személynek saját szervezésben kell eljutnia az előre meghatározott gyülekezőhelyre, ami járhat bizonyos kockázatokkal is, ezért nem mindenki hajlandó belevágni.
Szudánt két tábornok hatalmi harca viszi egyre közelebb Szudánt egy újabb polgárháborúhoz. Az afrikai országot az 1956-os függetlenedése óta két nagyobb polgárháború is megrázta, az első 16, a második 22 évig tartott.
Már EU-s és amerikai diplomatákra támadtak az újabb polgárháború felé tartó Szudánban
Az afrikai ország fővárosában, Kartúmban kirobbant harcok következtében már legalább 180-an meghaltak és közel kétezren megsebesültek, és támadás érte a kartúmi EU-nagykövetet és egy amerikai diplomáciai konvojt is. A hétvégén két rivális tábornok csapatai kezdték lőni egymást Szudán fővárosában, Kartúmban.