Nagyobb hatótávú fegyvereket ad Nagy-Britannia Ukrajnának, hogy döntő hadszíntéri fölényt biztosíthassanak számára az oroszok által ellenük indított háborúban. Erről Rishi Sunak brit miniszterelnök beszélt a Müncheni Biztonsági Konferencián. A politikus szerint egy új keretrendszerre is szükség lesz, ami biztonságot nyújt Ukrajna NATO-csatlakozásáig, és Moszkvát rá kell bírni, hogy járuljon hozzá az ukrajnai újjáépítéshez.
Nagy-Britannia lesz az első ország a szövetségesek közül, amely hosszabb hatótávolságú fegyverekkel látja el Ukrajnát - mondta Rishi Sunak brit miniszterelnök szombaton, az 59. Müncheni Biztonsági Konferencián (MSC) (amelyen Magyarország nem képviselteti magát). Szerinte olyan új chartára is szükség lesz, amely elősegíti Ukrajna biztonságának védelmét az ukrán NATO-csatlakozásig hátralévő időben.
Sunak, akinek felszólalását a Downing Street ismertette, egyenes utalást tett arra, hogy London a közeljövőben nem készül nyugati harci repülőgépek szállítására Ukrajnába, de jelezte, a brit kormány kész támogatni bármely más országot olyan repülőgépek átadásában, amelyeket Ukrajna "már ma használni tud".
Rishi Sunak szerint ki kell képezni ukrán pilótákat a legfejlettebb repülőgépek működtetésére, annak érdekében, hogy Ukrajnának "hosszú távon" is meglegyen a képessége biztonságának megvédésére.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten előre be nem jelentett látogatást tett Nagy-Britanniában, és a londoni parlament két házának tagjai előtt elmondott beszédében korszerű harci repülőgépek szállítását kérte Nagy-Britanniától és a nyugati szövetségesektől.
Kamala Harris Münchenben: Oroszország emberiesség elleni bűntetteket követett el
Barbárnak nevezte Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját az amerikai alelnök a Müncheni Biztonsági Konferencián. Azt ígérte az elkövetőknek, hogy felelősségre fogják vonni őket is és feletteseiket is.
A kérést a brit kormány érzékelhető tartózkodással fogadta, azzal érvelve, hogy Ukrajnának jelenleg a rövid távon hozzáférhető védelmi eszközök beszerzésére van a legnagyobb szüksége.
Nagy-Britannia a nyugati szövetségesek közül elsőként kezdte meg ukrán pilóták NATO-szabványoknak megfelelő kiképzését, de a Downing Street a brit kormányfő szombati beszédéhez kapcsolódva jelezte: ez a kiképzés arra irányul, hogy Ukrajna a NATO által meghonosított harcászati módszerekkel védhesse meg légterét "a jövőben".
Rishi Sunak a szombati müncheni konferencián kijelentette: közösen kell segíteni Ukrajnát abban, hogy megvédhesse városait az orosz bombáktól és az iráni drónoktól, és ennek érdekében Nagy-Britannia lesz az első ország, amely hosszabb hatótávolságú fegyvereket szállít az ukrán hadseregnek.
Olyan katonai stratégiára van szükség, amely döntő hadszíntéri fölényt biztosít Ukrajnának a háború megnyeréséhez, és olyan politikai stratégiára, amellyel a békét lehet megnyerni.
– közölte a politikus, aki szerint a háború megnyeréséhez Ukrajnának még több tüzérségi eszközre, páncélozott járműre és a legfejlettebb légvédelmi rendszerekre van szüksége.
Brit védelmi miniszter: Csak méterekben mérhető az orosz előrenyomulás
Meddig tud kitartani a Kreml a vágóhíd-politika mellett? Az áldozatokat nehéz eltitkolni és nyugati illetékesek szerint az orosz hadvezetésnek gondot okoz a fegyverek utánpótlása is. Közben vannak gondok az ukránoknak szánt nyugati szállítmányokkal is, de ezek inkább alkalmi késlekedések.
A Downing Street a beszéd ismertetéséhez fűzött tájékoztatásában felidézi, hogy a brit kormány tavaly 2,3 milliárd font (csaknem ezermilliárd forint) értékű katonai segélyt nyújtott Ukrajnának, és ennek keretében hárommillió egységnyi hadfelszerelés - köztük egy páncélosszázadnyi Challenger 2 harckocsi, kétszáz egyéb páncélos jármű, több mint tízezer páncéltörő rakéta és rakéta-sorozatvető rendszerek - átadására vállalt kötelezettséget.
Rishi Sunak a müncheni konferencián kijelentette: a nyugati szövetségesek együtt több felszerelést juttatnak Ukrajnának a következő néhány hónapban, mint amennyit a tavalyi év egészében szállítottak, de jelezte, hogy a béke megnyeréséhez azt a nemzetközi rendet kell újjáépíteni, amelytől a világ kollektív biztonsága függ, és e feladat elsődleges pontja a nemzetközi jog érvényben tartása.
A brit kormányfő szerint
a világnak el kell számoltatnia Oroszországot; át kell tekinteni például, hogy Moszkvát miként lehetne rászorítani a hozzájárulásra az ukrajnai újjáépítés költségeihez.
Rishi Sunak szerint a biztonság hosszú távú fenntartásához szükséges új keretrendszert is létre kell hozni. Oroszország a múltban is egymás után lépett fel olyan országok ellen, amelyekre nem terjed ki a NATO nyújtotta kollektív biztonság, és a nemzetközi közösség nem reagált kellő eréllyel ezekre az esetekre – hangsúlyozta a brit kormányfő, majd idézte Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt, aki kijelentette, hogy Ukrajna valamikor a NATO tagja lesz.
Sunak szerint azonban addig is, amíg ez meg nem történik, többet kell tenni Ukrajna hosszú távú biztonságának megerősítéséért, és ennek érdekében magasan fejlett, NATO-normáknak megfelelő védelmi kapacitásokkal kell felszerelni.
Zelenszkij: Még az idén le lehet győzni Oroszországot
Az ukrán harcosok nem csak a hazájukat védik, győzelmüknek pedig „nincs alternatívája", mert Vlagyimir Putyin orosz elnök „nem állna meg Ukrajnánál". Így a Nyugat soha nem számíthatna békére, ha Oroszország győz az Ukrajna elleni háborújában - mondta az ukrán elnök.
Ukrajnának biztosítékokra is szüksége van arra, hogy megkapja ezt a támogatást, így a Vilniusban esedékes következő NATO-csúcs előtt London összeül barátaival és szövetségeseivel annak érdekében, hogy megkezdje e hosszú távra szóló biztosítékok kialakítását - mondta.
Sunak szerint a cél az, hogy Vilniusban egy olyan új chartát lehessen összeállítani, amely elősegíti Ukrajna megvédését a jövőbeni orosz agressziótól.
A brit kormányfő nem részletezte, hogy e charta várhatóan mit tartalmaz, de kijelentette:
az ukrajnai háború tétje nem egyedül Ukrajna, hanem minden ország biztonságát és szuverenitását érinti.