Világ MTI 2023. január. 03. 20:10

Dániában tavaly egyetlen bankrablás sem volt a készpénz fokozatos térvesztésének köszönhetően

Az ezredfordulón még 221 fegyveres bankrablást jelentettek a skandináv országból, ezek száma 2017 óta évi tíz alatt maradt, 2021-ben egyetlen ilyen bűncselekmény történt, míg 2022-ben már egyet sem követtek el.

Dániában tavaly egyetlen bankrablást sem követtek el, köszönhetően a készpénz fokozatos térvesztésének – jelentette be kedden a Finansforbundet bankszövetség. Az ezredfordulón még 221 fegyveres bankrablást jelentettek a skandináv országból, ezek száma 2017 óta évi tíz alatt maradt, 2021-ben egyetlen ilyen bűncselekmény történt, míg 2022-ben már egyet sem követtek el.

A készpénzforgalom már évek óta fokozatosan veszít jelentőségéből a kártyás, illetve mobiltelefonos alkalmazásokkal történő fizetések javára Dániában is. A trendet a koronavírus-járvány is felerősítette. Ebből következően a pénzintézetekhez tartozó bankfiókok sem rendelkeznek jelentősebb készpénzkészletekkel.

A dán központi bank tavaly márciusban közölte, hogy 2021-ben a készpénzes fizetések a vásárlások alig 12 százalékát tették ki, míg 2017-ben ezek aránya még 23 százalék volt. A bankszövetség üdvözölte a most bejelentett fejleményt, megemlítve azt is, hogy a bankrablások "jelentős érzelmi megterhelést jelentettek az érintett alkalmazottaknak".

A rablók kezdetben a pénzautomaták feltörésére álltak át, de a megfigyelési és a műszaki biztonsági eszközöknek köszönhetően ezen bűncselekmények száma is elapadt. A bűnözők az utóbbi években inkább online csalásokkal próbálkoznak – derül ki a beszámolókból.

Hirdetés
hvg360 Galicza Dorina, Szabó Yvette 2025. március. 29. 07:00

Nincs baj a melegekkel, ha pénzt hoznak – Orbán Ráhel is támogatta a pink turizmust

A szexuális kisebbségekhez tartozó emberek akkor jöhetnek Magyarországra és akkor szerepelhetnek a nyilvánosságban, ha azzal Orbán Viktornak vagy családjának hajtanak hasznot. Mi történik a néhány évvel ezelőtt indított Pink Budapest kezdeményezéssel most, hogy a választásra készülő kormány felcsavarta a homofóbiát nemcsak a szavak, hanem a konkrét intézkedések szintjén is?