Világ MTI 2022. december. 18. 20:17

Belgium Irán elhagyására szólította fel állampolgárait

Az iráni belpolitikai eseményeken túl a két ország között a fogolycseremegállapodás brüsszeli felmondása is növeli a feszültséget.

Belgium felszólította állampolgárait, hogy a lehető leghamarabb hagyják el Iránt, mert a helyi biztonsági helyzet romlására való tekintettel megnövekedett az önkényes fogva tartás kockázata – közölte vasárnap a belga külügyminisztérium. A tárca hozzátette, teheráni nagykövetségének kapacitása korlátozott, nehézségekbe ütközhet, hogy konzuli védelmet nyújtson azoknak, akiket letartóztatnának, de még az is, hogy szavatolja a konzuli jelenlétet esetleges tárgyalásuk során.

„Azokat a belga állampolgárokat, akik Iránban tartózkodnak, arra kérjük, hogy a lehető legnagyobb éberséggel járjanak el, és tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket biztonságuk érdekében” – áll a közleményben. A belga külügy továbbá arra kérte állampolgárait, jelentsék a nagykövetségnek, ha az országban tartózkodnak, és kerüljék a tömegeket vonzó rendezvényeket.

Szerdán Irán 28 év börtönbüntetéssel sújtotta Olivier Vandecasteele belga segélyszervezeti alkalmazottat, miután a múlt héten a belga alkotmánybíróság felfüggesztette azt a megállapodást Irán és Belgium között, amely lehetővé tette volna a fogolycseréket a két ország között. Az eset kapcsán Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi miniszter közölte: a 41 éves belga férfit megtorlásként ítélték el a terrorizmus vádjával Belgiumban bebörtönzött iráni diplomata, Aszadollah Aszadi ügye miatt. Tavaly februárban egy belga bíróság húsz év börtönbüntetéssel sújtotta Aszadit, a bécsi iráni nagykövetség egyik volt munkatársát gyilkossági kísérlet és terroristacsoport tevékenységében való részvétel miatt.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.