Világ hvg.hu 2022. november. 10. 11:35

Ennyi maradt az oroszok kulcsfigurájának számító herszoni kormányzóhelyettes autójából

A kollaboráns vezető szerdán halt meg, egyes vélemények szerint balesetben, az orosz sajtó szerint merényletet követtek el ellene. Az autó kasztnija tulajdonképpen leszakadt az alvázról.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Fotók jelentek meg az orosz médiában Kirill Sztremuszov, Herszon megye oroszok által kinevezett helyettes kormányzójának az autójáról, illetve arról, ami maradt belőle. A kollaboráns vezető szerdán halt meg, egyes vélemények szerint balesetben, az orosz sajtó szerint merényletet követtek el ellene.

A fotókon az látszik, hogy az autó kasztnija tulajdonképpen leszakadt az alvázról, utóbbi az út szélén állt meg. Égésnyomok nem látszódnak a roncsokon, egy útjelző tábla alapján a tragédia helyszínét viszont meg lehet határozni: Nova Kakhovkától délre történt, 8 kilométerre.

A politikust két hónappal a háború megindítása után nevezték ki helyettes kormányzónak, ezután pedig Oroszország egyik kulcsfigurájának számított, a kelet-ukrajnai megyék elcsatolásáról is ő beszélt először. Sztremuszov néhány napja még felszólította a civil lakosságot, hogy meneküljenek a Dnyipro folyó keleti partján előretörő ukrán hadsereg elől.

Az ukrán rendőrség hazaárulás miatt körözte.

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2025. május. 07. 13:30

2026-ban is nagy koppanás jöhet a választási osztogatás után

Háborúellenes költségvetés – ekként jellemezte a jövő évi büdzsé tervezetét Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter a nemzeti színű szalaggal átkötött dokumentumot kedd délután adta át Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. Amikor az ezt követő sajtótájékoztatón arra emlékeztették, hogy bő fél évvel ezelőtt a 2025-öst békeköltségvetésnek nevezték, azt válaszolta: bíztunk Donald Trump győzelmében és abban, hogy gyorsan véget vet a háborúnak. Az előbbi bejött, az utóbbira még várni kell.