Világ MTI 2022. november. 01. 16:55

Elkerülhető lett volna a török bányaszerencsétlenség, nyolc embert letartóztattak

Letartóztatták a bányaigazgatót, az igazgató helyettesét valamint több mérnököt is.

Az október 14-i halálos bányaszerencsétlenség ügyében szándékos testi sértés és emberölés vádjával letartóztattak Törökországban nyolc embert  - jelentette a Hürriyet török napilap internetes oldalán.

Az észak-törökországi Bartin tartománybeli szénbányában 41 bányász vesztette életét, 11 pedig sérüléseket szenvedett, amikor 300 méteres mélységben robbanás következett be.

A török hatóságok az esettel kapcsolatban október utolsó hetében 24 gyanúsítottat vettek őrizetbe, közülük 16-ot később szabadon engedtek. Most többek közt letartóztatták a bányaigazgatót, a helyettesét, valamint több mérnököt is.

Az előzetes szakértői jelentés megállapította, hogy az elmaradt fejlesztések fontos szerepet játszottak a baleset bekövetkeztében. A katasztrófa egy elégséges és hatásos szellőztető rendszerrel megelőzhető lett volna, azonban a létesítmény időszakos ellenőrzése sem volt megfelelő.

Az amasrai bányaszerencsétlenség volt Törökország közelmúltbeli történelmének egyik legsúlyosabb ipari balesete.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.