Világ hvg.hu 2022. október. 15. 10:42

Eddig legalább 28 áldozata van a török bányaszerencsétlenségnek

Még mindig több tucatnyian vannak a föld alatt a pénteki robbanás után az észak-törökországi szénbányában.

A robbanáskor 110-en lehettek a tárnákban, a bányászok majdnem fele 300 méter mélyen tartózkodott. Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter közlése szerint eddig 11 vájárt sikerült kimenteni a Fekete-tenger partján lévő Bartin tartományban lévő bányából.

A robbanás 300 méteres mélységben következhetett be, a kockázatosnak tartott 300 és 350 méter közötti zónában 49-en tartózkodhattak. A detonáció oka egyelőre ismeretlen, de a kezdeti információk sújtólégre utalhatnak. Vagyis amikor a metán és a levegő robbanó elegyet alkot jellemzően szénbányában.

Törökország eddigi legsúlyosabb bányaszerencsétlensége 2014-ben történt, akkor 301-en haltak meg a nyugat-törökországi Soma város melletti szénbányában bekövetkezett robbanásban (képünkön).

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.