A lezuhant gép kiképzőrepülésen volt, amikor kigyulladt a hajtóműve.
A dél-oroszországi Jejszk város egyik lakótelepére csapódott egy katonai repülőgép hétfőn.
Az esetről készült, felvételeken hatalmas tűzgolyó látható, amely egy kilencemeletes panelházat borított el. Az orosz védelmi minisztérium szerint a repülőgép, egy Szu-34-es bombázó kiképző repülésen volt, amikor lezuhant.
— Kevin Rothrock (@KevinRothrock) October 17, 2022
A hatóságok szerint három ember halt meg a balesetben, 19-en pedig megsérültek. Közülük négy állapota súlyos.
"A gépből katapultált pilóták jelentése szerint a baleset oka az volt, hogy felszállás közben tűz ütött ki az egyik hajtóműben" – áll a tárca közleményében.
A Krasznodar terület kormányzója, közölte, hogy úton van a városba, és a környező települések összes tűzoltója a lángokat próbálja eloltani. A helyi média arról számolt be, hogy a panelház öt szintjét borította el a tűz a becsapódás után, de a megjelent videók szerint az összes emelet kigyulladhatott. A hivatalaos tájékoztatás szerint 17 lakásban keletkeztek károk.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szerint a katonai szakértők bevonásával indult vizsgálat az ügyben.
A Szu-34 egy viszonylag új típus, 2007-ben állították szolgálatba.