Világ 2022. október. 17. 07:28

Nyolc halálos áldozata van az ukrajnai orosz dróntámadásoknak, az EU katonai kiképzőmissziót indít – háborús híreink

Eddigi ismereteink szerint több kamikaze drón csapódott be a hajnali órákban az ukrán főváros területére, ezek egy része lakóépületeket talált el. Zelenszkij elnök vasárnap esti beszédében többek között a Bahmutnál és Szoledarnál dúló súlyos harcokról számolt be.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Most érkezett

Percről Percre

Megfordítom a sorrendet

Viktorija vagy becenevén Vika 34 éves volt, sommelierként dolgozott, 6 hónapos terhes volt. Férjét, akivel együtt halt meg, Bohdannak hívták. (Guardian)

Hétfőn lezajlott a háborús felek első, kizárólag női fogolycseréje, ennek keretében 110 ukrán fogoly szabadon engedéséről egyezett meg Kijev és Moszkva. Az akciót megerősítette a szakadár Donyecki Népköztársaság vezetője, Gyenyisz Pusilin is, aki szerint a 110-ből két nő úgy döntött, nem tér vissza Ukrajnába, inkább Oroszországban marad. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kabinetfőnöke, Andrij Jermak Twitteren azt közölte, a kiszabadultak közül több nő anya, és 37-en a mariupoli Azovsztal acélműnél adták meg magukat.

Az Apple visszaengedte az App Store-ba a VKontatke orosz közösségi hálót és a Mail.Ru webmail szolgáltatót, három héttel azután, hogy szankciók megsértése miatt mindkettőt eltávolította – írja a Guardian.

"Ezeket az alkalmazásokat olyan fejlesztők forgalmazzák, akik az Egyesült Királyság kormánya által szankcionált egy vagy több fél többségi tulajdonában vagy ellenőrzése alatt állnak" – állt az Apple akkori közleményében.

A VKontakte a Facebook, a Mail.Ru pedig a Gmail orosz megfelelője, belföldön az amerikai eredetikkel megegyező piaci részesedéssel. Az orosz–ukrán háború kitörése óta a belföldi tulajdonú internetes szolgáltatóknak még nagyobb jelentősége lett Oroszországban, a külföldiek ugyanis vagy maguktól kivonultak az országból, vagy kitiltották őket az erősen cenzúrázott orosz internetről, arra hivatkozva, hogy Oroszország ellenségeinek üzeneteit terjesztik. A Facebook anyacégét, a Metát egyenesen külföldi terrorszervezetnek bélyegezte az orosz pénzügyi felügyelet.

A VKontaktét a Mail.Ru tulajdonolja 2014 óta, a kettő VK néven olvadt egybe. A csoportot 2021-ben megvásárolta a Sogaz, ami egy, az állami energetikai vállalat, a Gazprom által alapított, állami irányítású biztosítási vállalat. A Sogaz egyik legnagyobb részvényese egyébként Vlagyimir Putyin elnök bizalmasa, Jurij Kovalcsuk, akit ennek megfelelően az EU, az Egyesült Államok, és az Egyesült Királyság is szankcionált.

A fent vázolt tulajdoni viszonyok nem változtak az utóbbi hetekben, így nem világos, hogy az Apple miért oldotta fel a saját szankciós intézkedéseit a VK csoporttal szemben, de az Apple cenzúrapolitikáját monitorozó applecenzorship.com szerint hétfő reggel az egész világon újra megjelentek az App Store-ban a VK szolgáltatásai.

Nemcsak Kijevre, Szumi megye Romni városára is rakétatűz zúdult hétfőn reggel, ez négy halálos áldozatot követelt, így a hétfő reggeli orosz támadásokban már nyolcan haltak meg, miután Vitali Klicsko kijevi polgármester korábban közölte, hogy a fővárosi áldozatok száma is négyre emelkedett. Szumiban az oroszok újabb gyakorlatának megfelelően az energiainfrastruktúrát célozták, de egy elektromos alállomás felrobbantásakor felcsapó tűz átterjedt egy irodaépületre is. Innen három embert mentettek ki. (Guardian)

Az ukrajnai háború ellen tiltakozó televíziós újságírónő elmenekülését az ügyvédje jelentette be. Ovszjannyikova jelenleg "egy európai állam védelme alatt áll" - fogalmazott Dmitrij Zahvatov, de részletekbe nem bocsátkozott, mivel úgy vélte, "az problémát okozhat" ügyfelének.

A 44 éves nőt augusztusban két hónapra háziőrizetbe helyezték, miután az orosz fegyveres erőkkel kapcsolatos "hamis hírek" terjesztésével vádolták meg, és az erre vonatkozó új jogszabály értelmében a bíróság akár tíz év börtönnel is sújthatja. (MTI)

Európa gazdasági problémáiért Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszere a felelős, mert szándékosan korlátozta a gázszállításokat, ami magas inflációt okozott – jelentette ki Robert Habeck német gazdasági miniszter és alkancellár hétfőn Prágában a cseh–német gazdasági fórumon.

"Oroszország ezzel igyekszik gyengíteni az európai közösségek összetartását, és így elpusztítani az itteni demokráciát" – mondta.

A harcjármű találatot kapott, a bal oldali lánctalpa leesett, a személyzete pedig vagy meghalt vagy súlyos sebsesüléseket szenvedett. A motorja azonban jár, a tank köröz, és mindaddig így is tesz, míg ki nem fogy az üzemanyagból.

Volker Türk, az ENSZ új emberi jogi főbiztosa a civilek elleni ukrajnai orosz támadások mielőbbi leállítását sürgette hétfői genfi beszédében. Türk hétfőn lépett hivatalba, egy időben a Kijevet és más ukrán városokat ért dróntámadásokkal, amelyek az ukrán kormány közlése szerint halálos áldozatokkal is jártak.

"Jelentéseket kaptunk a helyszínen lévő kollégáinktól ezekről a dróntámadásokról. Kiemelten fontos, hogy ne vegyenek célba civileket, márpedig ez a sűrűn lakott területeken nagyon nehéz" – fogalmazott a főbiztos.

Hirdetés