Az orosz elnök néhány nappal az után jelentette be a kelet-ukrajnai területek bekebelezését, hogy a négy megyében „álnépszavazással” döntöttek az Oroszországhoz való csatlakozásról. Az ukrán elnök eközben az oroszokkal szembeni ellenállásra buzdította a kaukázusi népeket.
Most érkezett
NATO-főtitkár: „Ukrajnának minden joga megvan, hogy visszafoglalja területeit és ebben támogatni is fogjuk"
Vlagyimir Putyin pénteken bejelentette, Oroszország „elfogadja" négy, Ukrajnához tartozó megye - Herszon, Zaporizzsja, Donyeck és Luhanszk - csatlakozási kérelmét. Az orosz államfő ezzel kizárta a közeli béke, de még a tűzszünet esélyét is: az annexió után Kijevnek és Moszkvának nincs miről tárgyalnia.
Legalább 25 ember meghalt, miután találat ért egy humanitárius konvojt Zaporizzsja régióban – írja az Euronews. Az ukrán hatóságok azt közölték, hogy orosz rakéta ért egy olyan autókereskedést is, ami gyülekezési pontja volt az oroszok által elfoglalt területekről ukránokat kimenekítő járműveknek.
A helyi segélyszolgálat szóvivője azt mondta, hogy több mint ötven mentő dolgozott a helyszínen tíz járművel, amikor a rakéta becsapódott. „Segítettek evakuálni a sérülteket és kihúzni a holttesteket. A rendőrséggel együtt dolgoztunk, hogy ellenőrizzük a támadás helyszínét. (…) Egy 240 autóból álló konvoj hagyta el volna éppen a várost, amikor a légicsapás bekövetkezett”.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Moszkva központjában lévő Vörös téren szónokolt a Guardian híre szerint az összegyűlt tömeg előtt azután, hogy aláírta a négy ukrajnai megszállt régió Oroszország általi illegális annektálását hivatalossá tevő "csatlakozási szerződéseket". Putyin szerint a mai nap "történelmi nap", "az igazság és az igazságosság napja".
Előzőleg, aukrajnai területek annektálásának ünnepélyes bejelentése után zavarba ejtő dolog történt a Kremlben: Vlagyimir Putyin a négy érintett régió vezetőjével színpadra állt, majd pedig együtt, kéz a kézben skandálták, hogy „Rosszija, Rosszija!”
„Határozottan elutasították és elítélték” az Európai Tanács tagjai pénteken közzétett közös nyilatkozatukban Vlagyimir Putyin azon döntését, amivel az Orosz Föderációhoz csatolta a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságot, valamint az invázió kirobbanása után részben orosz megszállás alá vont Herszon és Zaporizzsja megyéket.
Elítélte az Európai Tanács az ukrajnai „népszavazásokat" és a megyék orosz bekebelezését
„Soha nem fogjuk elismerni a területek jogtalan annektálását" - írták.
Ukrajna hivatalosan is benyújtotta a NATO-hoz való csatlakozási kérelmét – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök, közvetlenül azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a négy ukrajnai megszállt terület Oroszország általi törvénytelen annektálását hivatalossá tevő rendeleteket.
Ukrajna hivatalosan kéri, hogy vegyék fel a NATO-ba
Gyorsított felvételi eljárást kért az ukrán elnök a katonai szövetségtől.
Az ukrajnai területek annektálásának ünnepélyes bejelentése után zavarba ejtő dolog történt a Kremlben: Vlagyimir Putyin a négy érintett régió vezetőjével színpadra állt, majd pedig együtt, kéz a kézben skandálták, hogy „Rosszija, Rosszija!”
Party in hell. pic.twitter.com/NV7v40Fv94
— NEXTA (@nexta_tv) September 30, 2022
A lengyel külügyminisztérium elítélte, hogy Vlagyimir Putyin négy ukrajnai régió elcsatolásáról szóló szerződéseket írt alá, és a Kijevnek nyújtott katonai támogatás növelésére, valamint további szankciókra szólított fel – írja a Guardian.
Dmitrij Szmirnov orosz újságíró megmutatta Oroszország térképét Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a népszavazások utáni, a négy ukrajnai régió annektálását bejelentő beszéde után. A Telegram-csatornáján tette közzé a képet:
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke gyorsan reagált az orosz elnök bejelentésére a négy kelet-ukrajnai régió annektálásáról és élesen elítélte a szavait. Az elnök Twitter-bejegyzésében azt emelte ki:
A Putyin által meghirdetett illegális annexió nem változtat semmin. Az orosz megszállók által illegálisan elfoglalt összes terület ukrán föld, és mindig is e szuverén nemzet része lesz.
Putyin szerint Oroszország nagyszerű ország, nagyszerű civilizációval, amely nem hajlandó a nyugat által diktált "hamis szabályok" szerint élni. Az elnök beszédében azzal vádolta a Nyugatot, hogy azt hiszi, hogy "az ő civilizációjuk és neoliberális kultúrájuk a mérce mindenki más számára", miközben "egyoldalúan dönt arról, hogy kinek van joga az önrendelkezéshez, és kinek nincs". A népszavazásokra utalva hozzátette: a nyugati országok "nagyon dühösek" a krími emberek választása miatt, "úgy vélik, ezeknek az embereknek nincs joguk az önrendelkezésre".