Világ hvg.hu 2022. szeptember. 26. 07:44

Már Londonban is tüntetnek az iráni rendszer ellen

Vasárnap komoly összecsapás volt a rendőrök és a tüntetők között Londonban.

Több százan tüntettek London utcáin a hétvégén az iráni rendszer ellen, annak bukását követelve – számolt be róla a Daily Mail. A demonstrálók a rendőrökkel is összecsaptak.

Az iráni tüntetéshullám azután indult el, hogy szeptember közepén egy rendőrségi furgonban életét vesztette egy 22 éves nő. Mahsa Aminit egy teheráni metróállomáson vette őrizetbe az erkölcsrendészet múlt hét kedden, mert a nőnek nem volt teljesen eltakarva a haja. Aminit betették egy furgonba, hogy az őrizeteseknek fenntartott központba szállítsák, ám útközben kómába esett. Feltehetőleg az történt, hogy a rendőrök a furgonban megverték, a nő kómába esett, majd három nappal később a kórházban meghalt.

A Scotland Yard beszámolója szerint a brit tüntetés az iráni nagykövetség közeléből indult ki, majd a tömeg az iszlám központ felé haladt tovább. A tüntetők összecsaptak a rendőrökkel is, akik közül többen súlyos sérüléseket szenvedtek. Az egyenruhások összesen 12 embert tartóztattak le.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.