Amerika már a konfliktus részese az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint, aki hozzátette, hogy az Ukrajnának szóló biztonsági garanciák elnevezésű dokumentum lényege a vágy, hogy „megöljenek minket”.
Ha az Egyesült Államok nagy hatótávolságú rakétákat szállít Kijevnek, azzal átlépi a „vörös vonalat” – üzente Maria Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtökön a TASZSZ beszámolója szerint. A szóvivő szerint az Egyesült Államok így „a konfliktus részesévé válna”.
Ukrajna már használ USA-ban gyártott nagy mobilitású tüzérségi rakétarendszereket, de nem amerikai gyártmányú, nagy hatótávolságú rakétákat. A szóvivő hozzátette, Oroszország „fenntartja a jogot, hogy megvédje területét”.
Kijevbe érkezett Von der Leyen, autóbaleset érte Zelenszkijt - a háború csütörtöki hírei
Árvíz fenyegeti a békeidőben 650 ezer lakosú Krivij Rih városát, az Európai Bizottság elnöke az ukrán elnökkel készül tárgyalni. Ezek az orosz-ukrán háború 204. napjának hírei.
Az orosz külügy szerint Washington a konfliktus elhúzódásában érdekelt, Zakharova szerint ezt bizonyítja az is, hogy az amerikai hadsereg több hónapon át készítette elő Ukrajna közelmúltbeli „ellentámadását”. „Ezután lenne egy kérdésem: ez még mindig az ukrán fegyveres hadsereg, vagy az ukrán és a nyugat közös fegyveres erőivel állunk szemben? Többek között ők (az Egyesült Államok) látták el a kijevi rezsimet hírszerzéssel és fegyverekkel. Elnézést, ezek nem tanácsadói szolgáltatások, ez nem pszichológiai és erkölcsi támogatás, ez közvetlen érintettség” – szögezte le az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Volodimir Zelenszkij stábja kedden hozta nyilvánosságra az Andrij Jermak kabinetfőnök és az egykori NATO-főtitkár, Anders Fogh Rasmussen által kidolgozott Kijevi Biztonsági Csomagot. Az ukrán vezetés azt szeretné, ha a NATO-tagállamok jogi kötőerővel rendelkező biztonsági garanciákat biztosítanának Ukrajnának, magyarán, egy területi épségét veszélyeztető támadás esetén katonailag is az ország segítségére siessenek. A kijevi javaslat egyértelműen elutasítja az oroszok által követelt semlegességi státuszt.
„A javaslat lényege, hogy Ukrajnába továbbra is nyugati fegyvereket szivattyúzzanak. [...] Ezek nem biztonsági garanciák Ukrajna számára. Ez a vágy, hogy megöljenek minket, ez minden” – kommentált Zakharova.