Világ MTI / hvg.hu 2022. szeptember. 12. 17:54

Moszkva: A „különleges hadműveletet” addig folytatjuk, míg el nem éri a célját

A Kreml szóvivője szerint Putyint folyamatosan tájékoztatják az ukrajnai harcok fejleményeiről.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Az Ukrajna elleni orosz „különleges hadművelet” mindaddig folytatódik, amíg minden célját el nem éri – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn. Korábban Szergej Lavrov külügyminiszter az ukrán kormány eltávolításában és a Donbasz „felszabadításában” jelölte meg a hadműveletek célját.

Peszkov közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök főparancsnoki minőségében természetesen minden fejleményről kap jelentést. A szóvivő így válaszolt arra a kérdésre, hogy miként reagált az elnök a Harkiv megyei Balaklija és az Izjum körzetéből történt – a katonai szóvivő által „átcsoportosításnak” minősített – orosz „visszavonulásra” (ami a hírek szerint valójában menekülés).

Arról, hogy indulhatnak-e tárgyalások Putyin és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között, ahogyan azt Recep Tayyip Erdogan török elnök szorgalmazza, Peszkov azt mondta: nem látja perspektíváját az egyezkedésnek, amelynek továbbra sincsenek meg az előfeltételei.

Kizárta annak lehetőségét is, hogy Oroszország kivonja a katonáit a zaporizzsjai atomerőműből. Szerinte a kulcsfeladat most a létesítmény ukrán ágyúzásának leállíttatása.

Dmitrij Medvegyev az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese a Telegramon azt írta, hogy Oroszország jelenlegi tárgyalási pozíciója Ukrajnával kapcsolatban csak egy „gyermeki bemelegítés”, amit majd a „kijevi rezsim teljes kapitulációjának” követelése fog követni, Moszkva feltételei szerint. Medvegyev Zelenszkij elnöknek arra a kijelentésére válaszolt, hogy nem hajlandó párbeszédet folytatni azokkal, akik ultimátumokat adnak neki.

Kadirov bírálta az orosz hadvezetést, Moszkva képtelen ellátni a Dnyeper nyugati partján álló csapatait - háborús híreink

A hadúrból lett csecsen vezér szerint lehet, hogy Putyin nincs is tisztában a helyzet valódi súlyával. A sikeres ukrán támadás következtében megrendülhetett az orosz csapatok bizalma parancsnokaikban.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.