A republikánusok bocsánatkérést várnak.
„Az amerikai demokrácia támadás alatt áll a Donald Trump vezette republikánusok miatt” – mondta Joe BIden Philadelphiában tartott beszédében az amerikai függetlenségi nyilatkozat 1776-os elfogadásának épülete, az Independence Hall előtt a Reuters beszámolója szerint. Az Egyesült Államok elnöke szerint az amerikai demokráciára a Republikánus Párt azon szárnya jelent veszélyt, akik nem tisztelik az alkotmányt és a jogállamot, tagadják a 2020-as választások eredményét. Biden állítja: a republikánusok ezen szárnyát Trump vezeti.
Az elnök a beszédében egységre szólított fel mindenkit a szélsőségesekkel szemben, politikai beállítottságától függetlenül, említve a „fősodorhoz tartozó republikánusokat”.
A novemberi félidős választásokra utalva kijelentette, nem fogja hagyni, hogy ellopják a választásokat, minden elnöki eszközével megvédi a demokráciát, és a nemzet lelkéért folyó harcra és szavazásra buzdította hallgatóit.
Biden beszéde azonban republikánus körökben felháborodást váltott ki: a képviselőház kisebbségi, republikánus csoportjának vezetője bocsánatkérésre szólította fel őt. Kevin McCarthy szerint Bidennek azoktól a republikánusoktól kell elnézést kérnie, akiket szavaival megsértett, mivel ahelyett, hogy egyesítené az amerikai nemzetet, hogy velük közösen nézzen szembe a rájuk váró kihívásokkal, az amerikaiak megosztását, megalázását és ócsárlását választotta csupán azért, mert nem ért egyet a politikájukkal.
Biden legnagyobb a demokrácia ellenségének az úgynevezett „MAGA-republikánusokat” (Trump ikonikus kijelentésének betűszava: „Make America Great Again”) tartja.