Brahim Saadount és két angol férfit múlt héten ítélték halálra zsoldostevékenység miatt, a 21 éves katonának azonban van ukrán állampolgársága, ezért hadifogolyként kellene kezelni.
Csütörtökön írtunk arról, hogy Mariupolban elfogtak és a Donyecki Népköztársaságban halálra ítéltek három külföldi, az ukránok oldalán harcoló katonát. A 28 éves angol Aiden Aslint, a 48 éves, szintén angol Shaun Pinnert, illetve a 21 éves, marokkói származású Brahim Saadount a hivatalos verdikt szerint zsoldostevékenység miatt ítélték el. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség azt írta, a katonák bevallották, hogy „terrorcselekményekre képezték ki őket”.
Brahim Saadoun édesapját a Guardiannek sikerült elérnie, aki a lapnak azt mondta: fia aktív katonaként, és nem zsoldosként harcolt, amikor elfogták, és
2020 óta rendelkezik ukrán állampolgársággal, ezért hadifogolyként kellene kezelniük.
Tahar Saadoun azt is elmondta, a fia azt követően kapott állampolgárságot, hogy elvégezte az egyéves kötelező katonai kiképzését, mielőtt megkezdhette volna egyetemi tanulmányait Kijevben.
Az édesapa hozzátette: a család nem éri el a fiút védő ügyvédet, és nem tudják eljuttatni az ahhoz szükséges jogi dokumentumokat, hogy ne végezzék ki.