Világ hvg.hu 2022. május. 27. 17:41

Összekente magát osztálytársai vérével és halottnak tettette magát egy 11 éves lány, hogy túlélje a texasi iskolai lövöldözést

Miah Cerrillo még a 911-et is tudta tárcsázni, amíg a gyilkos egy másik osztályterembe ment át.

19 osztálytársa és két tanára halt meg annak a 11 éves kislánynak szerdán, aki csodával határos módon élte túl a texasi iskolai lövöldözést. A CNN riportja szerint a 11 éves Miah Cerrillo arról számolt be, hogy tanáraival éppen rajzfilmet nézett, amikor kiderült, hogy valaki lövöldözni kezdett az épületben. Az egyik tanár ekkor odalépett az osztályterem ajtajához, hogy bezárja azt, azonban a fegyveres már ott állt és szétlőtte az ajtón lévő ablakot.

A 18 éves Salvador Ramos ezután belépett az osztályterembe, ránézett a másik tanárra, azt mondta neki, „jó éjt”, és lelőtte. Ramos ezután már válogatás nélkül ölt, közvetlenül nyitott tüzet a gyerekekre. Miah-t nem érte találat, azonban szilánkok őt is eltalálták. Ramos ezt követően egy másik osztályterembe ment, ahol szintén lövöldözni kezdett, majd Miah beszámolója szerint hangos, szomorú zenét hallgatott.

A kislány egy társával egyik halott tanáruk telefonján tárcsázta a 911-et, majd osztálytársai és tanárai vérével kente össze magát és úgy tett, mintha halott lenne. Miah a CNN-nek azt mondta, olyan volt, mintha órákon keresztül így feküdt volna az osztályterem padlóján.

A texasi iskolai mészárlásról itt írtunk bővebben:

Texasi iskolai lövöldözés: Egy órával a lövöldözés kezdete után hatoltak be a hatóságok az épületbe

A szemtanúk beszámolói szerint a rendőrök tétováztak, inkább bevárták az amerikai határőrség speciális egységét.

(kapcsolt képünk illusztráció)
Hirdetés