„Fontolóra vesszük a kilépést a WHO-ból és a WTO-ból” – mondta Pjotr Tolsztoj, a Duma alelnöke, az orosz külügy tájékoztatása szerint az acélmű mintegy 900 korábbi védőjét őrzik egy hajdani büntetőtábor területén Donyeckben.
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdán azt közölte, hogy 959 katona „adta meg magát” az Azovsztal védői közül kedd óta. Közülük 51 sebesültet orvosi ellátásban részesítenek, a többieket pedig a donyecki régióban található Olenivka településre vitték, és egy korábban ott üzemelő börtönkolónia területén helyezték el.
Jurij Boriszov orosz miniszterelnök-helyettes elmondása szerint Oroszország egy drónokat megsemmisítő lézerfegyver, a Zadira prototípusát használja, ami képes felgyújtani a drónokat. Egy teszt során a fegyver állítólag öt másodperc alatt lángba borított egy tőle 5 km-re lévő drónt. Boriszov egy másik rendszerről is beszélt. Ez a Peresvet, ami képes blokkolni az akár 1500 km-rel a Föld felett keringő műholdakat is. Ezt állítólag már széles körben alkalmazzák.
Ugyanakkor komoly kételyek merültek fel az orosz bejelentésekkel kapcsolatban, az USA szakértői semmiféle jelét nem tapasztalták annak, hogy az oroszok lézerfegyvereket vetettek volna be Ukrajnában, továbbá az ilyen típusú fegyverek izraeli szakértője (ez az egyetlen ország, amelyiknek a hadrendjében hivatalosan is szerepelnek lézerfegyverek) szerint egy drón megsemmisítésére egy rakéta még mindig biztosabb és olcsóbb módszer, mint a lézersugár. Már csak azért is, mert ezek még ma sem szuperálnak úgy, mint a Csillagok háborújában, időbe telik mire kifejtik hatásukat és az alatt egy drón könnyedén meg is szökhet. Nem beszélve arról, hogy rossz időjárási körülmények között nem is működik ez a technológia.
A McDonald's csütörtökön megegyezett, hogy eladja oroszországi éttermeit a jelenlegi franchise tulajdonosnak, Alekszander Govornak, és közölték, hogy az üzletek új márkanév alatt működnek majd. A cég több mint 30 éve működik Oroszországban, és közel 850 oroszországi éttermének mintegy 84 százalékát birtokolja, a többi franchise üzlet. A hamburgerlánc a hét elején tette hivatalossá, hogy kilép az orosz piacról.
A Gazprom Export 54 vállalati ügyfelének mintegy fele nyitott már rubelszámlát az orosz gáz kifizetésre – közölte Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes csütörtökön egy moszkvai fórumon. Hozzátette, hogy így biztosítják a valutabevételek beérkezését, a rubelre való átváltást és a rubelben való fizetést a leszállított gázért. A miniszterelnök-helyettes azt ígérte, hogy az elkövetkező napokban nyilvánosságra hozzák ezen vásárlók listáját.
Az első, háborús bűnök miatt bíróság elé állított orosz katona bocsánatot kért egy kijevi törvényszék épületében a tetteiért, majd elmondta, hogy miként lőtt agyon civileket az orosz–ukrán háború első napjaiban. „Tudom, hogy nem fog tudni megbocsátani nekem, de én mégis ezt kérem öntől” – mondta a bíróságon a 21 éves orosz őrmester, Vagyim Sisimarin, annak a 62 éves civilnek az özvegyéhez fordulva, akinek meggyilkolását beismerte.
„Fontolóra vesszük a kilépést a WHO-ból és a WTO-ból” – mondta Pjotr Tolsztoj, a Duma alelnöke, akinek szavait a moszkvai Kommerszant közölte. Tolsztoj szerint „felül kell vizsgálni azokat a nemzetközi szerződéseket, amelyek nem hasznot hoznak, hanem károsak Oroszországra nézve”. Amióta Putyin elnök megindította csapatait Ukrajnában, záporoznak a szankciók Oroszországra. Csak igen kevés ország vállalja fel nyíltan az agresszió támogatását. Az ENSZ-ben elsöprő többség ítélte el Oroszországot, melyet csak igen kevesen támogattak. Moszkva már kilépett az Európa Tanácsból. A WHO-ban több tagállam javasolta, hogy zárják be az Egészségügyi Világszervezet moszkvai irodáját.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kijelentette, hogy országa kész megvédeni Svédországot és Finnországot, amennyiben támadás érné őket, amíg még folyamatban van a NATO-hoz való csatlakozásuk. „Svédország és Finnország csatlakozását a NATO-hoz az európai biztonság megerősítésének fontos jeleként értékelem” – mondta a kormányfő. Korábban már védelmi garanciát adott a két skandináv országnak, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Dánia, Norvégia és Izland is.
Globális élelmiszerhiányt okozhat az ukrajnai orosz invázió a következő hónapokban – közölte az ENSZ. Antonio Guterres főtitkár szerda este arról beszélt, hogy a háború hatására megemelkedő árak miatt tovább romlott az élelmiszer-biztonság a szegényebb országokban, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a világon évekig tartó éhínségek alakulhatnak ki, amennyiben az ukrán export nem áll vissza a háború előtti szintre.
Joe Biden amerikai elnök, Magdalena Andersson svéd miniszterelnök és Sauli Niinistö finn elnök beszédet mondott a Fehér Ház rózsakertjében, miután csütörtökön megbeszélést folytattak az amerikai elnöki rezidencia kabinettermében. Joe Biden amerikai elnök támogatását fejezte ki Svédország és Finnország NATO-csatlakozásával kapcsolatban, és az országok vezetőivel a Fehér Házban folytatott megbeszélése után „jelentős napként” hivatkozott a találkozó időpontjára. Sauli Niinistö finn elnök a Fehér Házban kifejtette, hogy „Finnország erős NATO-szövetséges lesz”, míg Magdalena Andersson arról beszélt, hogy országában hosszú hagyománya van a NATO-val való együttműködésnek, továbbá Svédország éppen most növeli meg a védelmi költségvetését, ami a lehető leghamarabb éri majd el a GDP 2 százalékát.
Egy volt norvég parlamenti képviselő az orosz erők ellen harcol Ukrajnában – közölte Anton Gerascsenko belügyminiszteri tanácsadó. Gerascsenko elmondta, hogy Sandra Andersen Eira körülbelül egy héttel a háború kezdete után érkezett. „Még soha nem járt korábban Ukrajnában, és Kijevbe ment, ahol belépett a nemzetközi légióba szanitécnek” – tette hozzá.
Az orosz-ukrán háború eseményeit követő hírfolyamunkat alább találja:
Évekig tartó éhínséget okozhat a háború, titkos lézerfegyvert vethettek be az oroszok - percről percre a háború 85. napjáról
Kövesse velünk az orosz-ukrán háború legfontosabb történéseit!