Világ MTI / hvg.hu 2022. május. 10. 16:26

Belebukott a Pegasus-botrányba a spanyol hírszerzés vezetője

A múlt héten derült ki, hogy Pedro Sánchez kormányfő telefonját megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel. A spanyol kormány azonban most bejelentette, hogy több miniszter készülékét is megfertőzték. A bíróság titkosította a nyomozást.

Pegasus-ügy
Friss cikkek a témában

Leváltották kedden Paz Estebánt, a spanyol hírszerző központ (CNI) vezetőjét, miután kiderült, hogy több kormánytag telefonját is megfigyelték ismeretlenek a Pegasus nevű kémszoftverrel.

Az igazgató menesztését Margarita Robles védelmi miniszter jelentette be a spanyol kormány ülését követő sajtótájékoztatón, közölve azt is, hogy a hírszerzés új vezetője Esperanza Casteleiro, eddigi védelmi államtitkár lesz.

Margarita Robles egyike a kormány azon tagjainak, akiknek hivatali mobiltelefonján megtalálták a kémszoftver nyomait.

A kabinet a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy Pedro Sánchez kormányfő, valamint a védelmi miniszter készülékéről adatokat töltöttek le 2021 májusában és júniusában.

Pegasus kémprogramot találtak a spanyol miniszterelnök telefonján

Tavaly májusban telepíthették a telefonra a kémszoftvert. A kormányfőn kívül még a védelmi miniszter készülékét is megfigyelték.

Mint kedden kiderült, újabb tárcavezetők is érintettek: Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter mobiltelefonját szintén megfigyelték a kémszoftverrel 2021 júniusában. Luis Planas agrárminiszter telefonján viszont sikertelen próbálkozás nyomaira bukkantak – mondta Isabel Rodríguez kormányszóvivő.

Sajtóhírek szerint Arancha González Laya korábbi külügyminiszter szintén áldozata volt a megfigyelésnek, de ezt az értesülést hivatalosan nem erősítették meg.

A kormány az ügyben a központi büntetőbírósághoz fordult, és átadta az eddig összegyűlt összes információt. A bíróság titkosította a nyomozást.

A hivatali telefonok vizsgálatát azután rendelték el, hogy a Citizen Lab kanadai kutatócsoport április közepén nyilvánosság hozott jelentése szerint több mint hatvan katalán szeparatista politikus telefonján találtak a Pegasus kémszoftverre utaló nyomokat.

A CNI most menesztett vezetője múlt hét szerdán zárt ajtók mögött tartott, parlamenti bizottsági meghallgatásán arról tájékoztatta a pártok frakcióvezetőit, hogy a hírszerző központ (CNI) 18 katalán függetlenségi politikust figyelt meg bírósági felhatalmazás alapján. A megfigyeltek közt szerepelt Pere Aragonés jelenlegi katalán elnök is, aki 2021 májusa óta van hivatalban, de kormányzati pozíciót 2018 júniusától tölt be az autonóm tartományban.

Pedro Sánchez miniszterelnök május 25-én a parlamentben ad tájékoztatást a képviselőknek a lehallgatási botrányról.

A tagállamokban elszaporodó esetek miatt az Európai Parlament március elején 38 tagú különbizottságot hozott létre a megfigyelőszoftverek használatának és a lehetséges jogsértések kivizsgálására. A magyar esetek miatt kezdeményezték Varga Judit igazságügyi miniszter meghallgatását is.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.