Világ hvg.hu 2022. március. 11. 14:17

A maffiától elkobzott lakásokban szállásolnak el menekülteket Olaszországban

Eddig 28 ezer ember menekült Ukrajnából az országba.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Olaszország arra készül, hogy a maffiától elkobzott lakásokban is ukrán menekülteket fognak elszállásolni – jelentette be a The Guardian tudósítása szerint Luciana Lamorgese belügyminiszter.

Lamorgese azt is elmondta, eddig 28 ezer menekült érkezett Ukrajnából Olaszországba, többségükben nők és gyerekek. Az országban 283 olyan ingatlan van, amelyet a bűnszövetkezettől koboztak el, és amely alkalmas arra, hogy hosszú távon is menekülteket szállásolhassanak el bennük.

A menekültek hozzáférést kapnak az egészségügyhöz, a gyerekek az oktatási rendszerhez, a felnőttek pedig megkapják a megfelelő dokumentumokat ahhoz, hogy munkát vállalhassanak. Olaszország is részt vesz abban az EU által már 2001-ben létrehozott, de most először aktivált folyamatban, amely révén azonnali uniós védelmet kapnak az ukrajnai háború elől menekülők.

Teljes és azonnali uniós védelmet javasol az ukrajnai menekülteknek Brüsszel

A jugoszláv háború idején dolgozták ki, de az Európai Unió történelmében most először, az ukrajnai menekültek megsegítésére aktiválnák az ideiglenes uniós védelem intézményét. Ha a tagállamok is rábólintanak, akkor az orosz offenzíva elől menekülők egy évre automatikusan tartózkodási és munkavállalási engedélyt, szálláshoz és egészségügyi ellátáshoz való jogot kapnának az összes tagállamban.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.