Világ hvg.hu 2022. március. 03. 17:36

Egyhangúlag döntöttek: Az EU átmeneti védelmet ad az Ukrajnából érkező menekülteknek

Menekültügyi eljárás nélkül, azonnali, átmeneti védelmet kapnak az ukrajnai háború elől menekülők. A döntés egyhangúlag született, pedig délelőtt még Gulyás Gergely miniszter azt mondta, ezt a javaslatot Magyarország nem támogatja.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

„Történelmi döntés” – ezekkel a szavakkal jelentette be Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa, hogy az EU átmeneti védelmet ad az ukrajnai háború elől menekülőknek. „Az EU összefog az életek megmentéséért!” – írta a Twitteren a biztos a Bel- és igazságügyi Tanács határozatáról.

A lépést a Süddeutsche Zeitung úgy kommentálta: a döntés alapján az átmeneti védelem automatikus, nincs szükség hosszadalmas menekültügyi eljárásra, de ettől még az érintettek folyamodhatnak menedékkérelemért is.

A különleges státusz a kommentár szerint az Ukrajnában zajló háború elől menekülők, „a védelmet keresők számára garantálja a minimális szolgáltatásokat, például a szociális segélyhez és a munkavállalási engedélyhez való hozzáférést”. A hivatalos tájékoztatása szerint a rendelet már péntektől érvényes lesz.

Ez, a Bel- és igazságügyi Tanácsban megszületett döntés az, amit az Európai Bizottság javasolt. Eszerint az Ukrajna területéről érkező, háború elől menekülők kapjanak azonnali ideiglenes védelmet az uniós tagállamokban, mely tartózkodási engedélyt és munkaerőpiaci hozzáférést is ad nekik.

Teljes és azonnali uniós védelmet javasol az ukrajnai menekülteknek Brüsszel

A jugoszláv háború idején dolgozták ki, de az Európai Unió történelmében most először, az ukrajnai menekültek megsegítésére aktiválnák az ideiglenes uniós védelem intézményét. Ha a tagállamok is rábólintanak, akkor az orosz offenzíva elől menekülők egy évre automatikusan tartózkodási és munkavállalási engedélyt, szálláshoz és egészségügyi ellátáshoz való jogot kapnának az összes tagállamban.

A hvg.hu információi szerint a tanácsban egyhangú döntés született, vagyis Magyarország is megszavazta, holott még a ma délelőtti kormányinfón a hvg.hu kérdésére Gulyás Gergely miniszter határozottan állította, hogy nem támogatja Magyarország ezt a javaslatot. Hozzátette: sem Magyarország, sem a többi V4-es állam nem támogatja a jugoszláv háború idején kidolgozott intézkedési csomagot.

Gulyás megjegyezte: a Magyarországra érkező magyar állampolgárok nem kapnak menekültstátuszt (állampolgárként ez nem indokolt és lehetséges), és feltételezhető, hogy találnak kapcsolatot és segítséget, de szükség esetén kiterjeszthető rájuk egy intézkedés, amely átfogó támogatást ad. Hozzátette, a magyar nemzetiségű menekültek segítésére születik majd hosszabb távú jogi megoldás: azonnali támogatást kaphatnak a határon és ismerőseiktől, később pedig munkával, és nem csak segéllyel kell őket támogatni.

Gulyás: Magyarország nem támogatja az EU-s terveket az ideiglenes védelem bevezetésére

Hétfőtől feloldja a járványügyi korlátozásokat a kormány, az egészségügyi és szociális intézményeken kívül nem lesz kötelező a maszkviselés, és a védettségi igazolványokra sem lesz szükség - jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Orbán Viktor nem beszélt Vlagyimir Putyinnal a háború megindítása óta, és korábban sem kapott tájékoztatást a háborús szándékairól.

A döntést követő brüsszeli sajtótájékoztatón az újságírók külön rákérdeztek arra, hogy Magyarország tényleg nem ellenkezett-e és megerősítették, hogy hazánk is a többiekkel együtt szavazott. A hvg.hu megkérdezte a Miniszterelnökséget és a Kormányzati Tájékoztatási Központot is, hogy mi változott délelőtt óta, hogy Magyarország végül megszavazta a lépést – amint kapunk választ, megírjuk. (Frissítés: Megérkezett a kormány magyarázata a fordulatra, itt olvasható) 

Orosz-ukrán háború: 676-an adtak be eddig menedékkérelmet Magyarországon

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság szerint a határtól távolabb lévő budapesti és dunántúli ügyfélszolgálataik is egyre inkább leterheltek.

Hirdetés
hvg360 Hann Endre, Nagy Réka 2024. december. 19. 09:40

A harmincas, negyvenes nők megnyerése az egyik nagy kihívás Magyar Péteréknek

Az év utolsó hónapjaiban is folytatódott a Tisza néppártosodása, már nemcsak a fiatalabbak, hanem a középkorúak is Magyar Péter pártját preferálják a Fidesszel szemben. A legidősebb és legalacsonyabb iskolázottságú csoportok viszont változatlanul masszív támogatói a kormánypártnak.