Szergej Lavrov első ízben fogadta a Moszkva által függetlennek elismert két délkelet-ukrajnai szakadár terület külügyi vezetőit.
Oroszország biztosítani fogja, hogy „Ukrajna demilitarizált és náciktól mentesített ország legyen” – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Moszkvában.
„Azt akarjuk, hogy az ukrán nép, vagy ahogy Vlagyimir Putyin elnök mondta, a mai Ukrajna területén élő összes nép szabadon dönthessen a további sorsáról, anélkül, hogy megpróbálnák őket a bandérista pszichológia fogságába hajtani” – mondta a miniszter a sajtótájékoztatón, amelyet azt követően tartott, hogy fogadta a Moszkva által függetlennek elismert két délkelet-ukrajnai szakadár terület külügyi vezetőit. Lavrov hozzátette,
Oroszország biztosítani fogja Ukrajna demilitarizálását. Oroszország biztosítani fogja Ukrajna nácitlanítását. Túl sokat szenvedtünk a nácizmustól, és az ukrán nép is túl sokat szenvedett a nácizmustól ahhoz, hogy szemet hunyjunk felette, és felelőtlenek legyünk”.
Pénteken korábban Lavrov kettős mérce alkalmazásával vádolta meg a Nyugatot, amikor pénteken Moszkvában fogadta a luhanszki és a donyecki „népköztársaság” diplomáciai tárcájának vezetőjét.