Itthon hvg.hu 2025. február. 20. 13:51

A büntetési csekken kívánt Lázár Jánosnak boldog születésnapot a beperelt nagymama

A 76 éves Szabó Margitnak tízezer forintot kellett befizetnie.

„Boldog születésnapot!” – ezt írta a büntetési csekk közleményébe az a 76 éves hódmezővásárhelyi nő, akit Lázár János feljelentett, derül ki az ATV riportjából. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Lázár azért indított pert Szabó Margit, a Vásárhely Jövőjéért Egyesület elnöke ellen, mert szerinte becsületsértő szórólapokat készített róla a 2022-es országgyűlési választási kampány idején.

A per nem ment egyszerűen, mert először a hódmezővásárhelyi, majd a szegedi, a makói és a szentesi járásbíróság is elfogultságot jelentett. Illetve az is gondot okozott, hogy Szabó Margit az egész megyében nem talált magának jogi segítséget, végül egy budapesti ügyvéd vállalta az ügyét.

Az ügyet első fokon Csongrádon tárgyalták tavaly májusban. Akkor két év próbára bocsátották a nőt, de Lázárék súlyosbításért fellebbeztek. Másodfokon már a Szegedi Törvényszék járt el, ott született a mostani jogerős ítélet a tízezer forintos eljárási költség megfizetéséről.

Az ügyről most Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere osztott meg bejegyezést a Facebookon, amiben köszönetet mond Szabó Margit „Momó” példamutató bátorságáért. „Érdemes megnézni a felvételt a hatalmaskodók arroganciájáról és egy idős asszony igazság melletti bátor kiállásáról” – írja.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. március. 27. 06:30

„Nem akarom, hogy lehúzzanak ebbe a posványba” – Toroczkai szerint fenyegeti, zsarolja a Mi Hazánk képviselőit a két nagy párt

A Fidesz az utóbbi hetekben rámozdult a Mi Hazánk szavazóira. A kiélezett Tisza-Fidesz versenyben nagyon felértékelődött Toroczkai Lászlóék pártja, királycsinálók is lehetnek 2026-ban. Mi lesz a Mi Hazánk stratégiája a következő bő egy évben, vannak-e a párhuzamok a 2015-ös Jobbikkal, és mire játszhat a Fidesz? Erről beszélgettünk a párt elnökével és más, a témára rálátó megszólalókkal.