Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Egy friss felmérés szerint világszerte jelentősen csökkent a hatalmon lévő populista politikai erők száma, népszerűsége és befolyása. Ez viszont még korántsem jelenti feltétlenül a liberális demokrácia győzelmét. Az pedig politikai nézőpont kérdése, hogy ez pozitív, vagy negatív fejlemény.
Jelentősen csökkent a populista rezsimek és politikusok támogatottsága – áll a Cambridge-i Egyetem felmérésében, amelynek eredményét egy korábbi cikkünkben már bemutattuk. A kutatás szerint az embereknek visszatért a szakértőkbe vetett bizalma, ennek hátterét pedig a készítők elsősorban az elitellenes retorikát használó, a tudomány eredményeit folyamatosan megkérdőjelező vezetők és a populista politikai szereplők elhibázott válságkezelésében látják.
De vajon tényleg fellélegezhetnek a liberális demokrácia hívei és temetni lehet a populista rezsimeket?
Sokatmondó, hogy hasonló eredményre jutott a Tony Blair Institute for Global Change nevű think-tank, mely a cambridge-i felméréstől eltérően nem az emberek véleményét vizsgálta. A Populisták hatalomban elnevezésű adatbázisuk szerint 2022-re a hatalmon lévő populista vezetők száma a világon 13-ra csökkent az egy évvel korábbi 17-hez képest. Ez a szám utoljára 2004-ben volt ilyen alacsony. A „tizenhármak” többsége az ideológiai jobboldalhoz tartozik.
A Cambridge-i Egyetem szakértői a fordulat okai közé sorolták, hogy az olyan vezetők, mint Donald Trump amerikai és Jair Bolsonaro brazil elnök elrontották a járvány elleni fellépést. A Tony Blair Institute szintén a világjárvány kezelésére vezeti vissza a populista erők visszaszorulását. Állításuk szerint a koronavírus tette újra világossá sokak számára a szakmai alapokon hozott politikai döntések fontosságát. Ehhez hozzájárulhat az is, hogy – mint felmérésükből kiderült –,
több olyan országban, ahol populista rezsim uralkodik, az átlagosnál magasabbak voltak a halálozási ráták.
A 13 populistaként elkönyvelt rezsimet egy térképen is ábrázolták a kutatócsoport tagjai. A linken megtalálható térképen az is látszik, hogyan változott világszerte a populista kormányok megjelenése és eltűnése 1990-től napjainkig.
És a Fidesz?
Ha azt nézzük, hogyan változott a populista kormányok megítélése a járványkezelés elbagatellizálása miatt, nem biztos, hogy Magyarország a legjobb példa, hiszen itt – néhány kivételtől eltekintve – a kormánypártok, különösen az első hullám idején, nem kicsinyítették a járvány jelentette veszélyeket és az oltások megjelenéséig a lezárások időzítése, szigora sem tért el jelentősen más európai országokétól. A kutatás el is ismeri, hogy a populista kormányok többsége komolyan vette a vírus jelentette fenyegetést, de rossz halálozási adatok ezekre az országokra is érvényesek, Magyarországgal az élen.
Fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy a többé-kevésbé a nemzetközi mainstreamhez igazodó járványkezelés ellenére a Fidesz nem erősödött érdemben a járvány előtti időszak 2020 januári kutatási eredményeihez képest az idén januári adatokkal összevetve, sőt kismértékben gyengült is, ellentétben több nem populista európai kormánypárttal, például a konzervatív, jobboldali Horvát Demokratikus Közösséggel (HDZ), vagy a holland Szabad Demokrata Néppárttal (VVD) szemben.
Vannak azonban olyan szakértők, akik nem osztják azt a véleményt, hogy a pandémiás időszak gazdasági és társadalmi nehézségei bedöntik a populista rezsimeket – és ide lehet sorolni az Orbán-kormányt is. Jan-Werner Müller, a Princeton Egyetem politikafilozófusa, populizmus-szakértője a hvg360-nak adott interjújában például úgy fogalmazott, hogy bár voltak, akik azt hitték, hogy jó megoldás a kultúrharcot folytatni, mint például a maszkellenesek Amerikában, vagy épp Jair Bolsonaro Brazíliában, ugyanakkor egyelőre kevés példa van arra, hogyan reagálnak a választók: „ugyanolyan logikus a politikai vezetőket hibáztatni az áldozatokért, mint felmenteni őket, lévén globális krízisről van szó”.
A professzor ezért úgy véli, ebből a perspektívából nézve például Magyarországon világosan látszik:
nem azt kell kiemelnie az ellenzéknek, hogy Orbán maga a baj, hanem azt, hogy ő az egyetlen, akinél összpontosul a hatalom.
Cas Mudde holland politikatudós viszont úgy véli, ki lehet jelenteni, hogy a populista hype véget ért, nem ez lett az új norma, de érezhető, hogy
ezek az ideológiák sokkal magasabb százalékpontokon stabilizálódtak, mint azt bárki a 80-as, 90-es években jósolta.
Cas Mudde: Nem látom a Fideszt veszíteni 2022-ben. De azt sem, hogy Magyarország demokrácia
„Véget ért a populista hype, nem ez lett az új norma, viszont maradni fog" - állítja a hvg360-nak Cas Mudde holland politikatudós, a modern kori populizmusdefiníció megalkotója, a szélsőjobbot és a politikai pártrendszereket vizsgáló szakember. Szerinte az Orbán Viktorhoz hasonlító politikusok folyamatosan veszítenek a népszerűségükből, azt viszont kétli, hogy épp a magyarországi ellenzék tudna győzni 2022-ben.
A Tony Blair Institute kutatása kiemeli azt is, hogy a populista kormányokkal szemben több helyen példátlanul széles ellenzéki tömb szállt/száll majd szembe a választásokon, sokszor az ideológiai palettán egymástól fényévekre álló pártok léptek szövetségre a kormányváltás érdekében. A tanulmány által felsorolt négy bukott populista rezsimből három esetében ilyen szövetségek álltak a kormányváltás mögött Bulgáriában, Csehországban és Izraelben. (Olaszországban egy kormányválság vezetett a populista 5 Csillag Mozgalom vezetője, Giuseppe Conte koalíciós kormányának bukásához). Hasonló széles körű összefogás nyomán létrejött tömbök indulnak Magyarországon és Szlovéniában is a tavaszi választásokon.
A Fortune magazin tanulmánya egészen más szempontból közelíti meg a populista rezsimek felívelését és bukását. A Hogyan szerezhetők vissza a kiábrándult szavazók gazdasági méltányossággal című könyvük kiinduló tézise, hogy a populisták népszerűségének nem a jövedelmi egyenlőtlenség az elsőrendű forrása.
Kutatásuk azt mutatja, hogy erre alapozni a populizmus elleni fellépést súlyos tévedés.
A fő probléma nem a magas jövedelmi egyenlőtlenség, hanem az alacsony társadalmi mobilitás.
Ezt a problémát pedig nem oldja meg az újraelosztás átstrukturálása, sőt még ronthat is a helyzeten.
A könyv alapján készült cikkük szerint sokan a „jövedelmi egyenlőtlenség” és a „társadalmi mobilitás” kifejezéseket felváltva használják, pedig valójában más jelenséget írnak le. A jövedelmi egyenlőtlenség arra összpontosít, mennyire egyenlőtlen az emberek jövedelme, míg a társadalmi mobilitás leegyszerűsítve inkább azt vizsgálja, hogy mennyire jósolhatja meg valakinek a jövedelmét a szülei jövedelme.
Felívelés és mélypont
Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság a fejlett világ legegyenlőtlenebb országai közé tartozik, a tanulmány szerint ez áll a Trump- és a Brexit-jelenség mögött is. Ugyanakkor az olyan országokban, ahol lényegesen alacsonyabb a jövedelmi egyenlőtlenség, szintén hasonló gazdasági frusztráció jelentkezik. Franciaországban az erőteljes gazdasági beavatkozás mérsékelte az egyenlőtlenséget, de az ország még mindig híres az olyan utcára vonuló csoportoktól, mint például a sárgamellényes mozgalom. A kelet-európai országokban, például Lengyelországban és Magyarországon szintén alacsony a jövedelmi egyenlőtlenség, mégis populista kormány van hatalmon. Ellenpéldának azokat az országokat citálják, melyekben a társadalmi mobilitás szintje a legmagasabb, a populista csoportok támogatottsága viszont alacsony: Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, a skandináv országok és például Japán.
“A viselkedéstudomány szerint az embereket valójában nem az egyenlőtlenség zavarja, hanem az, hogy annak mi az eredete. Az emberek nem kedvelik a csalókat, akik tisztességtelennek ítélt módon jutnak előre; ezzel szemben olyan rendszereket díjaznak, ahol a siker a tehetségen, az erőfeszítésen és a termelékenységen múlik” – áll a tanulmányban. Vagyis a Fortune szerint
azok az országok lesznek képesek könnyebben megszabadulni a populista erőktől, vagy megelőzni azok hatalomra kerülését, melyekben a társadalmi mobilizáció lesz a prioritás a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentésével szemben.
Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a populista tömegmozgalmak, pártok, politikai szereplők a tömegdemokráciák elterjedése óta részei és sokszor formálói a modern társadalmak fejlődésének. Mivel egy rendkívül széles definícióról beszélünk, melyhez ugyanúgy sorolható Adolf Hitler, Hugo Chavez és Janez Jansa is, nem is érdemes mérleget vonni, ez a fejlődés sokszor társadalmi szempontból értékes eredményeket hozott, máskor viszont tömeggyilkosságokhoz vezetett.
A populizmus nem fog eltűnni a világpolitika színteréről, de egyelőre úgy tűnik, hogy - ugyanúgy, ahogy a liberális demokráciáknak – vannak a történelem során felívelő időszakai és mélypontjai is. 2022-ben egyelőre nem nekik áll a zászló. Hogy ennek a világpolitikai folyamatnak mennyire felel meg Magyarország, az kevesebb, mint három hónap múlva kiderül.
