Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Afganisztán a táliboké lett, elérték a céljukat. De ami most következik, az nekik sem lesz könnyű menet: a kínaiak pénzét akarják, és ehhez meg kell birkózniuk azokkal a szélsőségesekkel, akik miatt nem mutathatják puhánynak magukat. Az aszály, az éhínség és a világjárvány csak ráadás.
Most, hogy az utolsó amerikai repülőgép is elhagyta Afganisztánt, a tálibok elégedetten dőlhetnek hátra: övék lett az ország, így elméletileg azt csinálnak majd, amit akarnak. Azaz csak majdnem, merthogy
más harcolni és más kormányozni.
Az már most jól látható, hogy elkezdték újra a saját képükre alakítani az országot. Így várhatóan fokozatosan elkezdik megszilárdítani a hatalmukat: törvényeket, rendeleteket fognak alkotni, jobban láthatóvá válik majd a kormányzásuk.
A tálib hatalomátvételt leginkább a városokban, főleg a Kabulban élők érzik majd meg nagy változásként: azt a modern, liberális életmódot, amit a városi lakosság az elmúlt években, az amerikaiak kudarcba fulladt államépítése során megszokott, jó eséllyel fel kell majd adnia. Az már most biztos, hogy a tálibok fogadkozása ellenére nem lesz szabad a média és nagyon sanyarú helyzete lesz a nőknek. Ám a tálib szigor nem lesz egységes az országban, egyes helyeken a legszigorúbb iszlám törvénykezés lesz érvényben, máshol mérsékeltebb. A nyugati jóléthez és demokráciához szokott szakértőknek felesleges méricskélniük, hogy egy 1-től 10-es skálán mennyire lesz rossz a helyzet, vagy mennyire nem, hiszen már most egyértelmű: azoknak, akik a szabadságot szeretik, szörnyű lesz ott élni. A kérdés sokkal inkább az: vajon azok, akik a biztonságért cserébe elfogadják a tálibokat, elégedettek lesznek-e? Ezt ma még nem lehet megjósolni.
Az, ami Afganisztánban történt, leginkább egy katonai puccsra hasonlít. Ha a tálibok működtetni akarják az országot, valamennyire mindenképpen be kell illeszkedniük a nemzetközi közösségbe. A nyugati országok viszont legfeljebb csak akkor ismerik majd el őket a jövőben, ha nem kezdenek tömeges bosszúhadjáratba. Bár már hallani arról, hogy listákat készítenek, fenyegetőznek és ölnek is meg olyan afgánokat, akik a nyugati erőkkel kooperáltak, nem tudni, mindez mennyire általános, ahogy azt sem, mik az előzményei. Azért azt sem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt húsz évben bőven akadtak olyan esetek, amikor az amerikaiak asszisztálás mellett követtek el brutális jogsértéseket az afgánok, a CIA például egy olyan helyi milíciát is támogatott, amely civileket ölt.
Egyelőre azt sem tudni, hogy a közeljövőben ütköznek-e majd jelentősebb ellenállásba a tálibok vagy sem. Most úgy tűnik, csak nagyon kevesen mernek velük szembeszállni, de ez még változhat. Sok függ attól, mennyire tudják majd elfogadtatni magukat az emberekkel. Nemcsak ideológiailag, hanem úgy is mint az ország kompetens irányítói. Márpedig irányítóként nem lesznek könnyű helyzetben. Világjárvány, aszály van, az élelmiszer-ellátási lánc akadozik, ami akár tömeges éhezéshez is vezethet. Emiatt az is benne van a pakliban, hogy Afganisztán a közeli jövőben szétesik és polgárháborús harctérré változik.
Nagyon sok függ majd attól is, mi Pakisztán terve. A tálibokra ugyanis sokan a pakisztáni katonai hírszerző közösség kreálmányaként tekintenek, nem ok nélkül. Több szakértő is azt állítja: ha azt akarjuk megtudni, milyen lesz a tálib rezsim, akkor azt kell megtudni, mi a pakisztáni hadsereg stratégiája. Most pedig úgy tűnik, Pakisztánnak nem érdeke, hogy a tálibok tömegével mészároljanak le embereket és visszatérjenek a kilencvenes évekhez. Főleg nem akkor érdeke ez, ha továbbra is az ellenőrzése alatt akarja tartani Afganisztánt. Mert csak így, az ellenőrzés biztosításával tud hasznot húzni belőle. Pakisztán arra számít, hogy a tálibok miatt csökken India befolyása. Ez a számításuk eddig be is jött, a tálibok egyik első intézkedése volt, hogy leállították a kereskedelmet Indiával.
És itt jön a képbe Kína, amely az afganisztáni szerepvállalásban Pakisztán partnere lehet.
A nagyhatalmak közül Kína lehet az első, amelyik elismeri a tálibok vezetése alatt álló Afganisztánt. Persze nem önzetlenül. A pekingi vezetés ugyanis ki szeretné terjeszteni Afganisztánra a Kína–Pakisztán gazdasági folyosót, ehhez viszont arra van szüksége, hogy a tálibok alatt stabilizálódjon az ország. A táliboknak is ez az érdekük, mert szükségük van Kínára mint befektetőkre. A kínaiakat szívesen látják, nem úgy tekintenek rájuk, mint az oroszokra vagy az amerikaiakra, mert ők soha nem folytattak ellenük katonai műveleteket.
Ha a nyilvános diplomáciában még visszafogottan is közelednek egymáshoz, a háttérben Peking már évek óta folytat háttértárgyalásokat a tálibokkal, ezeknek a megbeszéléseknek a fókuszában természetesen az üzlet áll: a kínaiak együttműködnek a Pesavár–Kabul autópálya építési projektjében, ez az autópálya kötné össze Pakisztánt Afganisztánnal. Eddig ezt a projektet a kabuli vezetés fékezte, mert nem akart emiatt konfrontálódni az amerikaiakkal, de a tálibok valószínűleg felgyorsítják majd. A tálibok irányítása alatt várhatóan lesz más olyan infrastrukturális beruházás is Afganisztánban, amit a kínaiakkal közösen hoznak majd tető alá. Peking célja egyértelmű: ki akarja használni Afganisztán természeti erőforrásait, ehhez azonban először fejlesztenie kell a térségben. Afganisztán közel ezer milliárd dollár értékben kitermelhető ritkaföldfémekkel rendelkezhet a hegyei között. A tálib vezetés már jelezte, szívesen látják a kínaiai befektetéseket, és ígéretet tettek arra is, hogy gondoskodnak a kínaiak biztonságáról.
Kínát hidegen hagyja, hogy a tálibok tiszteletben tartják-e az emberi jogokat, a pekingi vezetés az elmúlt időszakban a világ és a tálibok értésére is adta: nem érdeklik őket az afgán belügyek. Ez persze annyiban nem igaz, hogy Kínát igenis zavarná, ha a tálibok bázist biztosítanának a szélsőséges iszlamista szervezeteknek. Azért zavarná ez Kínát, mert a saját területükön, az ország nyugati részében fekvő Hszincsiangban érzékelhető az egyik szélsőséges iszlamista mozgalom újjáéledése. Kínának tehát elemi érdeke, hogy a tálibok mérsékelt iszlám politikát folytassanak. A Hszi Csin-ping kínai elnök által meghirdetett „Egy övezet, egy út” nevű gigaprojekt sarokkövének számító Hszincsiangban élnek a muszlim vallású ujgurok, akikkel szemben a pekingi vezetés brutálisan lép fel. Ez az oka annak is, hogy a tálib hatalomátvétellel az Afganisztánban élő ujgurok is tartanak attól, ha Kabul szorosabbra fűzi a viszonyát Pekinggel, akkor azt ők is megérzik majd. Tény, hogy a tálib vezetők hasonló politikát folytatnak, mint Peking: bár pontosan tudják, hogy Kínában a muszlim ujgur kisebbséggel mit művelnek, ezt a kínaiak belügyének tartják.
A tálib–kínai közeledésben Peking partnere Pakisztán lehet. Ha Pakisztán be tudja bizonyítani Pekingnek, hogy képes kontroll alatt tartani a tálibokat és a térségben aktív terrorista csoportokat, akkor Kínának könnyű dolga lesz. Ellenkező esetben korántsem biztos, hogy Peking jó üzletet csinál a tálibokkal, ugyanis semmit sem érnek majd a beruházások, ha a térségben megmarad az instabilitás. És van még egy erős szereplő ebben a játszmában, amelyik nem nézné annyira jó szemmel, ha Kína túlságosan is kihasználná az amerikaiak buktáját. Ez pedig Oroszország. A Kreml nem akarja, hogy Kína aktívabb legyen a térségben, az orosz vezetés ugyanis büszke arra, hogy Közép-Ázsia katonai védelmezője szerepben tetszeleghet. De leginkább Indiának áll érdekében megfúrni bárminemű kínai szerepvállalást Afganisztánban. Merthogy a tálibokkal amúgy is rossz viszonyt ápoló India fokozatosan közeledik az Egyesült Államokhoz, Ausztráliához, Japánhoz és más országokhoz, mégpedig azért, hogy stratégiai szövetséget alkosson Kínával szemben.
Nagyon lényeges kérdés, és egyelőre senki nem tudja rá a választ, hogy az Egyesült Államok a jövőben együttműködik-e majd a tálibokkal. Vannak arra utaló jelek, hogy a terrorizmus elleni harcban a háttérben már most van egyfajta együttműködés, mégpedig egy közös ellenség miatt: például az Iszlám Állam afganisztáni fiókszervezetének, az ISIS-K-nak a megerősödése a táliboknak éppen úgy nem érdeke, mint az amerikaiaknak. A táliboknak azért nem, mert az ISIS-K már most ellenük próbálja hangolni a szélsőségeseket, márpedig ha túl nagy teret nyernek a szélsőségesek, az a tálibok államépítését gátolja. A tálibok legitimitását gyengíti ugyanis, ha nem tudják a rendet és a biztonságot garantálni.
Az Egyesült Államok feltehetően kivár, ez a legtöbb, amit tehet. Most otthagyta Afganisztánt, amivel a világ értésére adta, hogy lemondott róla. Ez persze nem jelenti azt, hogy a jövőben Washington teljesen eszköztelen lesz azzal kapcsolatban, ami ott zajlik majd, de ezek az eszközök leginkább csak diplomáciai jellegűek lesznek. Így nem lesz abban a helyzetben, hogy diktálhasson. Ha abból indulunk ki, hogy Amerika eleve nem emberbaráti szeretetből, hanem önös érdekből vezérelve szállta meg 2001-ben Afganisztánt, hanem biztonsági okokból, akkor legfeljebb presztízsveszteséget szenvedett el a csúfosra sikerült kivonulással: az iszlamista terrorizmus ugyanis nem csak az amerikaiaknak, de Kínának és Oroszországnak is kihívás. Így abban a kérdésben, hogy miként tudják minimalizálni az Afganisztánból érkező veszélyt, Washington Pekinggel és Moszkvával is megtalálhatja a közös hangot. Függetlenül attól, hogy Afganisztánból részben éppen azért vonult ki, hogy nagyobb figyelmet fordíthasson az orosz és legfőképpen a Kína irányából érkező fenyegetettségre.
