Frank-Walter Steinmeier szerint olyan súlyos kérdéseket vet fel a helyzet, amikről sokat kell még beszélni.
A nyugat szégyenének nevezte a nemzetközi haderő kivonulása után a szélsőséges iszlamista tálibok uralma alá került Afganisztán helyzetét a német államfő kedden. Frank-Walter Steinmeier a berlini hivatalában egy pódiumbeszélgetést felvezetve értékelte az Afganisztánban történteket. Kiemelte, hogy a tálibok elől menekülő afgánokkal zsúfolt kabuli repülőtéren uralkodó állapotokat mutató felvételek „szégyenletesek a politikai nyugat számára”, és felelősség is terheli azt.
Nagy felbontású műholdképeken a kabuli repülőtér káosza
Az amerikai Maxar Technologies több műholdfelvételt is közzétett arról, milyen állapotok uralkodtak a kabuli repülőtéren hétfőn.
A szövetségi elnök szerint a tálib hatalomátvétel politikai vízválasztó, olyan fordulat, amely nemcsak megrázó, hanem megváltoztatja a világot. Mint fogalmazott: az afgán kormány és fegyveres erőinek gyors összeomlása és a tálibok ellenállás nélküli hatalomátvétele nehéz kérdéseket vet fel a nyugati külpolitika múltjával és jövőjével kapcsolatban, mert azt mutatja, hogy kudarcot vallottak az Afganisztán stabilizálását és egy életképes államberendezkedést szolgáló évtizedes erőfeszítések.
Steinmeier 2005-től 2009-ig, majd 2013-tól 2017-ig Németország külügyminisztere is volt. Most úgy fogalmazott, a felmerült kérdéseket őszintén és alaposan meg kell beszélni a nyugati országok szövetségében.
Újraindult az evakuálás a kabuli repülőtéren
Több órányi leállás után újra próbálják kimenekíteni az embereket Afganisztánból, az amerikai akció mellett a német kormány küldött oda repülőket.
Németország az Egyesült Államok után a második legnagyobb létszámmal vett részt a 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások nyomán elindított, NATO-vezetésű afganisztáni hadműveletekben, vagyis a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) és az Eltökélt Támogatás (RS) nevű hadművelet munkájában. Előfordult, hogy egyszerre több mint ötezer német katona volt Afganisztánban. Az utolsó katonai egységük júniusban vonult ki.
A nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős német miniszter, Gerd Müller kedden bejelentette, hogy azonnali hatállyal leállították az állami finanszírozású programokat, és csakis azzal foglalkoznak, hogy kijuttassák Afganisztánból a tálibok miatt távozni kívánó helyi munkatársaikat. A műveletekre korábban 12,5 milliárd eurót (4400 milliárd forint) fordítottak. Afganisztáni fejlesztési, segélyezési programokra az utóbbi időszakban évi 435 millió eurót költött a német kormány.