Világ MTI 2021. május. 11. 21:55

Leváltotta a közszolgálati televízió és rádió vezetőségét a román parlament

Egy jogszabály-módosítás szerint kettéválasztanák az elnök-vezérigazgatói posztot a tévénél és a rádiónál, addig ideiglenes vezetőket neveznek ki.

Leváltotta kedden a román parlament képviselőháza és szenátusa együttes ülésén a román közszolgálati televízió és rádió vezetőségét, a két intézmény élére hat hónapig érvényes megbízással ideiglenes vezetőket neveztek ki.

A keddi parlamenti ülésen napirendre tűzték és elutasították a két intézmény 2017-es, 2018-as és 2019-es munkabeszámolóit, amelyekről mostanáig nem szavazott a parlament.

Romániában tavaly év végén volt parlamenti választás, amelynek eredményeként a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) összeolvadása nyomán létrejött USR PLUS, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta kormánykoalíció került hatalomra. A három politikai erő már hónapok óta egyeztet, hogy miként osszák el egymás között a közszolgálati média intézményeinek vezető funkcióit, de a politikusok eddig még nem tudtak megállapodni. Ezért most úgy döntöttek, hogy leváltják az eddigi vezetőket, és új, ideiglenes megbízással rendelkező elnök-vezérigazgatókat neveznek ki a televízió és a rádió élére.

A román jogszabályok szerint amennyiben a parlament elutasítja a két intézmény beszámolóját az eddigi munkájukról, ez automatikusan az elnök-vezérigazgató és az igazgatótanács menesztését jelenti.

Így leváltották tisztségéből Doina Gradeat, a Román Televízió elnök-vezérigazgatóját, valamint Georgica Severint a Román Rádiótársaság vezetőjét.

A kormánykoalíciónak szándékában áll növelni a közmédia vezető tisztségeinek számát, ezért kettéválasztanák az elnök-vezérigazgatói posztot, így a televíziónak és a rádiónak is várhatóan lesz egy-egy elnöke és egy-egy vezérigazgatója. Az erre vonatkozó törvénytervezet elfogadása még folyamatban van, ezért döntöttek úgy, hogy ideiglenes vezetőket neveznek ki, amíg sikerül elfogadtatni a jogszabály-módosítást.

A parlament két házának kulturális szakbizottságai javaslata értelmében a törvényhozói testület a televízió megbízott elnök-vezérigazgatójává a liberálisok által jelölt Ramona Saseanut nevezte ki, aki eddig a craiovai területi stúdió újságírója volt. A rádió megbízott elnök-vezérigazgatói tisztségét az USR PLUS által javasolt Liviu Popescu tölti be, aki korábban a BBC-nél, a román közszolgálati televíziónál és más román kereskedelmi televízióknál dolgozott, az elmúlt években pedig a saját kommunikációs tanácsadói cégét vezette.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.