A nő családja beperelte a rendőrséget.
Gúnyos megjegyzéseket tettek és nevetgéltek amerikai rendőrök, miközben egy 73 éves demens nő elfogását nézték videón – írja a BBC. A rendőrökről készült felvételt a nő ügyvédje tette közzé.
Miközben a rendőrök a videót nézték, addig az idős nő az őrsön a pár méterrel arrébb található fogdában ült padhoz bilincselt kézzel. Ügyvédje szerint hat órán át tartották így, pedig az intézkedés során eltört a könyöke, a válla pedig kificamodott. Az egyik rendőr úgy kommentálta a látottakat, hogy „imádom”, az idős nő vállának a reccsenésére külön felhívta a kollégái figyelmét.
A demenciától szenvedő Karen Garnert még tavaly nyáron vették őrizetbe, miután fizetés nélkül kisétált egy Walmartból a Colorado állambeli Lovelandben. Egy út mellett fogták el, miközben virágot szedett. A testkamerás felvételek szerint a rendőrök a földre teperték, megbilincselték, és a lábát is összekötözték.
Garner családja beperelte a rendőrséget, akik azt közölték, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben, és amíg az le nem zárul, nem nyilatkoznak. A videózó rendőrök közül egyet felfüggesztettek, másik kettő pedig áthelyeztek adminisztratív munkakörbe.