Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Lesz-e amerikai-iráni háború? - az utóbbi időben egyre többen teszik fel a kérdést, miután pattanásig feszült a helyzet a Perzsa-öböl térségében, és nem zárható ki, hogy a január 20-án lejáró elnöksége utolsó heteiben az elszabadult hajóágyúként viselkedő Donald Trump amerikai elnök az utódját, Joe Bident szándékosan belerángatja egy katonai konfliktusba. Ahogy az sem, hogy a bosszúra éhes iráni keményvonalasok provokálnak ki egy amerikai vagy izraeli katonai csapást.
Ahogy közeledett január harmadika, úgy erősödött a félelem, hogy Kászim Szulejmáni, az al-Kudsz iráni elitalakulat ikonikus parancsnoka amerikai likvidálásának egyéves évfordulóján Teherán valamilyen „megemlékező” megtorló akciót hajt végre, amire Washington katonai választ ad. A feszültség azóta csak tovább nőtt, több elemző is amerikai-iráni katonai összetűzéstől tart, annak ellenére, hogy végül is a január 3-ai jeles dátum incidens nélkül múlt el.
De korántsem eseménytelenül.
Az amerikai védelmi minisztérium vezetője aznap visszavonta azt a három nappal korábbi döntését, hogy a feszültség enyhítése érdekében a Perzsa-öbölből hazarendeli a Nimitz repülőgéphordozót. Christopher C. Miller amerikai ügyvezető védelmi miniszter katonai tanácsadói állítólag ellenezték a Nimitz visszahívását. Az amerikai hadsereg ugyanis már hetek óta különféle módokon erőfitogtatásba kezdett, hogy elrettentse Iránt a „meggondolatlan lépésektől”.
A légierő például november közepe óta legalább három alkalommal B-52-es nehézbombázókat vezényelt a régióba. A nukleáris bombák szállítására, rakéták és robotrepülők kilövésére is alkalmas gépek száz kilométerre haladtak el az iráni partoktól. A haditengerészet az utóbbi közel egy évtizedben először jelentette be, hogy cirkálórakétákkal felszerelt tengeralattjáró haladt át az öbölben, amelyhez egy izraeli tengeralattjáró is csatlakozott. Az utóbbi hónapokban pedig 40-50 ezerre nőtt a szélesebb térségbe – főként az öbölbeli monarchiákba és Jordániába – vezényelt amerikai katonák létszáma.
A katonai erődemonstrációt azzal magyarázták Washingtonban, hogy amerikai hírszerzési jelentések szerint Irán és térségbeli szövetségesei, elsősorban is iraki síita milíciák támadásra készülhetnek – számolt be a The New York Times. Sőt azt is hozzátették, hogy az iráni katonai erőket riadókészültségbe helyezték. Persze a múltban már nem egyszer előfordult, hogy amerikai hírszerző ügynökségek – tévedésből vagy szándékosan – hamis információkkal látták el az amerikai kormányt, jól emlékszünk Vietnam vagy Irak esetére is. Jelen esetben azonban az iráni készültség érthető és igaz lehet, hiszen Donald Trump amerikai elnök az elvesztett november 3-ai elnökválasztás óta egyre többször fenyegetőzött az iráni nukleáris létesítmények elleni támadással. Sőt, novemberben állítólag a nemzetbiztonsági tanácsadói beszélték le az elnököt egy „megelőző” csapásról.
De vajon mi járhat a választási vereségét megemészteni képtelen Trump fejében? Esetleg elnöksége utolsó napjaiban háborút akar indítani Irán ellen, hogy egy katonai konfliktusba kényszerítse utódját, Joe Bident? Így akadályozva meg, hogy az új washingtoni kormányzat visszavezesse az USA-t a Trump által 2018-ban felmondott atomalkuba, és ezzel együtt Iránt is a 2015-ös megállapodás betartására bírja Teheránt? Trump hevesen ellenezte az alkut, ahogy a republikánus párt elitjének jó része. De az is Trump volt, aki a 2016-os megválasztása előtt és elnöksége alatt azt papolta, hogy itt az ideje véget vetni az USA „végtelen háborúinak”, utalva elsősorban Afganisztánra. Vajon miféle átfogó stratégiává áll össze az, hogy míg Trump csökkentette az amerikai katonák létszámát Afganisztánban és Irakban, illetve magára hagyta Washington kurd szövetségeseit Szíriában, addig a végletekig feszíti a húrt Iránnal? A csapatkivonások az érintett országokból egyáltalán nem szolgálják az USA stratégiai érdekeit, és ezzel a washingtoni kongresszus jó része is egyetértett, míg egy háború Iránnal beláthatatlan következményekkel járhat.
Az utóbbi napok amerikai eseményeit, így a Capitolium megszállását látva Trump mindenre képes lehet. De talán annak esélyét, hogy a hátralévő napjaiban háborút indít, csökkentheti a saját környezete, lebeszélve őt vagy ellenállva bármilyen őrült parancsának.
A Trump-elnökség hátralévő napjainak a „túléléséhez” azonban ez is kevés lehet, hiszen Irán lépései ugyancsak kiszámíthatatlanok. Ha január 3-án nem is történt iráni megtorlás, a rákövetkező nap a teheráni vezetés bejelentette, hogy újra elkezd 20 százalékos uránt dúsítani, mégpedig a Fordó nevű létesítményében. Mióta Trump felmondta az atommegállapodást, Teherán szép lassan megsértette az alku korlátozásait, de eleddig csak kisebb mértékben: a megengedett 3,7 százalékosnál valamivel tisztább hasadó anyagot és az előírtnál többet készített. De a január 4-ei lépéssel már sokkal durvábban hágta át a korlátozásokat, hiszen Fordóban semmiféle tevékenységet nem folytathatna, jelentősen megemelte a hasadó anyag tisztaságát, és a dúsításhoz a szintén tiltott, a megengedettnél jóval korszerűbb centrifugákat hozott működésbe.
Mi több, Teherán azt is bejelentette, hogy a 20 százalékos uránból évi 120 kilogrammot készít, ami a fele annak a mennyiségnek, amely egy atomtöltethez kell, ha azt tovább dúsítják 90 százaléknál is tisztább szintre. A mérsékelt Hasszán Rohani iráni elnök annyit mondott, hogy törvény kötelezte a lépésre. A keményvonalasok által ellenőrzött teheráni parlament azt követően hozott erről jogszabályt, hogy november vége felé Teherán mellett egy rejtélyes merényletben meggyilkolták Mohszen Fakhrizadeh iráni atomtudóst, a perzsa többségű állam titkos nukleáris programjának atyját.
Irán tehét a tűzzel játszik, a kérdés pedig, hogy miért? Az atomalku Trump általi felmondása a keményvonalas tábort megerősítette abban a meggyőződésében, hogy az USA-ban nem lehet megbízni. És bár az iráni gazdaság a 2018-ban visszavezetett amerikai szankciók – illetve a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások – miatt rendkívüli mértékben visszaesett, ugyanakkor elképesztő szívósságról is tanúbizonyságot tett. A társadalmi elégedetlenség azonban egyre csak nő, amit az utóbbi évek tüntetései is bizonyítanak. Irán stratégiai célja tehát, hogy megszűnjenek az amerikai szankciók, amelyek nemcsak önmagukban károsak, hanem azért is, mert büntetnek minden vállalatot és országot, amely együttműködik, üzletel vagy kereskedik Iránnal.
Teherán dilemmája, hogy miként érhetné el a legjobb alkut. A londoni The Economist amerikai hírszerzési elemzésekre hivatkozva nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Irán valójában nem akar atombombát, és 2003 óta a nukleáris programja katonai elemeinek jó részét megszüntette. Ezen gondolatsor szerint az iráni vezetés pusztán azért emeli a tétet, hogy minél nagyobb engedményekre bírja az új amerikai kormányzatot. Biden jelezte, hogy visszatérne az atomalkuhoz, de új feltételekkel. Így például Teheránnak újra be kellene tartania a megállapodást, és – új elemként – napirendre kerülne Irán ballisztikus rakétaprogramja is. De ez utóbbi az a pont, amelyről Irán egyáltalán nem akar tárgyalni, hiszen az egyik legfontosabb aduját adná fel. Rakétáival sakkban tarthatja a térségbeli ellenfeleit, ahogy azt bizonyította is 2019-ben, amikor egy szaúdi olajlétesítmény elleni támadással a királyság olajtermelésének a felét bénította meg átmenetileg.
A napokban Irán képeket közölt arról, hogy a Forradalmi Gárda stratégiai rakétákat és kilövőket helyezett el földalatti támaszpontokon a Perzsa-öböl partjaihoz közel. A fenyegető bejelentés arról is szólt, hogy a rakéták több száz kilométer hatótávolságúak, rendkívül pontosak és az elektronikai zavarást is képesek kiküszöbölni. Bár akár mindez túlzásnak is tűnhet, azért az iráni katonai képességeket kár volna alábecsülni. És erre Washingtont megint csak a Szaúd-Arábia elleni 2019-es támadás ébreszthette rá. Az akcióban ugyanis drónokat is bevetettek, a támadást pedig úgy sikerült végrehajtani, hogy arra a szaúdi légvédelem egyszerűen képtelen volt reagálni. A Biden-kormányzatnak tehát Irán pilóta nélküli repülői miatt is egyre inkább aggódnia kell.
A Trump-kormányzat már eddig is annyi kárt okozott az Irán-politikát illetően, hogy Bidennek akkor sem lesz könny dolga, ha január 20-ig nem kerül sor katonai összetűzésre. Az önmagában dicséretes izraeli-arab kibékülés hátterében nem kis részben az iráni fenyegetettség áll. Izrael és a szunnita arab országok – élükön Szaúd-Arábiával – ellenzik az Iránnal kötött atomalku életre keltését, és a jelek szerint sok mindenre hajlandók is annak megakadályozására. Fakhrizadeh meggyilkolása mögött sokan Izraelt gyanítják, és a titkos, de azért kiszivárogtatott izraeli-szaúdi csúcstalálkozó Benjamin Netanjahu kormányfő és Mohamed szaúdi trónörökös között szintén figyelemre méltó jelzés Biden felé.
A részben az Iránnal fenntartott kapcsolatai miatt 2017-ben kiközösített Katart a minap Szaúd-Arábia és szövetségesei rehabilitálták, megszüntetve a határzárakat, a diplomáciai embargót. És bár a kibékülés inkább jelképes, hiszen Katar aligha engedett az Iránhoz fűződő kapcsolatait illetően, az öbölbeli arab monarchiák egységének a kinyilvánítása a Trump-kormányzat Irán-ellenes diplomáciájának újabb sikere.
A kaotikus helyzetben elég lehet egy szikra, hogy lángba boruljon a térség. Ráadásul az amerikai-iráni béke vagy háború sorsa nemcsak a két félen múlik, hanem az USA közel-keleti szövetségesein is.
