Világ Németh András 2021. január. 06. 12:08

Török lap: Erdoganék Magyarországon is üldözik a rendszer ellenfeleit

Németh András
Szerzőnk Németh András

A budapesti török nagykövetség diplomatái is készítettek jelentéseket Recep Tayyip Erdogan török államfő politikai ellenfeleiről. A Nordic Monitor hivatalos iratokra hivatkozó beszámolója szerint a magyarországi akció része az ellenzékieket sújtó átfogó ankarai akciónak.

„A török diplomaták által hazaküldött jelentések alapján fabrikált bizonyítékok segítségével indítottak terrorizmus vádjával eljárást az ellenzékiek ellen Törökországban. Egyértelmű, hogy a diplomáciai képviselet, megsértve a fogadó ország törvényeit és a nemzetközi jog szabályait tiltott információgyűjtést és titkos akciókat hajtott végre” – áll a cikkben.

A Nordic Monitor szerint a budapesti török nagykövetség munkatársai olyan, Magyarországon élő török állampolgárokról – tanárokról, üzletemberekről, művészekről, illetve ezen személyek családtagjairól – gyűjtött információkat, akiket a török hatóságok azzal vádolnak, hogy a Gülen-féle ellenzéki mozgalommal szimpatizálnak. „A külügyminisztériumnak eljuttatott anyagok alapján Birol Tufan török ügyész – mindenféle bizonyíték nélkül – eljárást indított ártatlan emberek ellen” – írta a portál.

A Nordic Monitor szerint a török diplomaták több országban folytatnak a budapestihez hasonló tevékenységet, s közben hátrányos megkülönböztetéssel sújtják az ellenzékkel való szimpátiával vádoltakat: megtagadják tőlük a konzuli szolgáltatásokat, például a születési anyakönyvi kivonatok kitöltését, illetve a lejáró útlevelek meghosszabbítását. Az is előfordul, hogy a külföldre menekültek otthoni vagyonát elkobozzák, Törökországban maradt családtagjaikat pedig folyamatosan zaklatják. A Nordic Monitor birtokába jutott, 2018-ban és 2019-ben készült hivatalos adatok szerint a követségek által összeállított listákon közel ötezer ember neve szerepel, s a külügyminisztérium egy olyan listát is összeállított, amelyen az ellenzékiek tulajdonában lévő vállalkozások neve szerepelt.

Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter közvetve megerősítette az adatgyűjtésről szóló híreket. „Ha megnézik, mi tartozik a diplomata munkakörébe, minden egyértelmű. A hírszerzés a diplomaták egyik feladata” – mondta a miniszter. Az ottawai török nagykövet pedig azt is elismerte, hogy adatokat gyűjtöttek 15, Kanadában élő török ellenzékiről. „Minden követség gyűjt információkat a nemzetbiztonságot fenyegető veszélyekről” – magyarázta Kerim Uras.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.