Világ MTI 2020. december. 19. 20:55

Netanjahut beoltották

Izraelben a koronavírus elleni vakcinát elsőként a kormányfőnek adták be.

Elindítva a koronavírus-járvány elleni védőoltási kampányt, Izraelben elsőként Benjámin Netanjahu miniszterelnököt oltották be szombat este. A 71 éves kormányfő a televíziós kamerák előtt oltatta be magát a Tel-Aviv melletti Seba kórházban a BioNTech/Pfizer vakcinájával. Követte őt másodikként Juli Edelstein egészségügyi miniszter. Vasárnap Reuven Rivlin államfőt fogják beoltani. A vezető államférfiak példájukkal arra akarják buzdítani az izraeli polgárokat, hogy ők is oltassák be magukat. Először az egészségügyi dolgozókat és a rizikócsoportba tartozókat fogják beoltani.

"Ez nagy nap Izrael számára" - mondta Netanjahu. "Hiszek ebben a védőoltásban" - tette hozzá. A világjárvány vége már a horizonton van, Izrael több millió oltóanyagot fog kapni - mondta. Felhívta az izraelieket, hogy kövessék példáját. A tervek szerint Izraelben naponta mintegy 60 ezer embert fognak beoltani.

Az új koronavírussal fertőzöttek napi száma időközben eddig nem látott csúcsot ért el, ezen a héten három napon is túllépte a 2800-at. A hatóságok újabb szigorításokat helyeztek kilátásba, ha a szám ismét túllépi a 2500-at. Izraelben a fertőzések száma viszonylag enyhe kezdet után nyáron meredeken megemelkedett.

Akik beoltatják magukat, "zöld igazolványt" kapnak, amely különféle előnyökkel jár. Elkerülhetik a karanténkötelezettséget, látogathatják a nyilvános rendezvényeket és az éttermeket. Az igazolványt várhatóan a második oltás után két héttel kapják meg az érintettek.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.