Világ hvg.hu/MTI 2020. november. 23. 06:12

Az USA hivatalosan is kilépett a Nyitott Égbolt fegyverkorlátozási egyezményből

Az orosz szabálysértésekre hivatkozva jelentette be az amerikai kormány még májusban, hogy kilép a Nyitott Égbolt egyezményből. Ilyenkor fél évnek kell eltelnie, hogy hivatalos legyen a távozás, ez az idő most telt le.

Az Egyesült Államok formálisan is kilépett a Nyitott Égbolt egyezményből - jelentette be vasárnap kiadott közleményében az amerikai külügyminisztérium.

Az amerikai kormány május 22-én értesítette az egyezmény aláíróit a kilépéséről, ez az értesítéstől számított hat hónap múltán lép életbe.

A Nyitott Égbolt fegyverzetkorlátozási megállapodást 1992-ben dolgozták ki, 2002-ben lépett életbe. Lehetővé tette a részt vevő 35 államnak - köztük az Egyesült Államoknak, Oroszországnak, Kanadának, Ukrajnának, Lengyelországnak és Magyarországnak is -, hogy fegyvertelen megfigyelési repüléseket végezhessenek egymás területe felett. A cél a katonai tevékenység átláthatóságának biztosítása volt.

Az amerikai kormányzat arra hivatkozva lépett ki az egyezményből, hogy Oroszország megsértette a megállapodást, mivel egyes vidékei felett korlátozta, vagy meg is tiltotta a repüléseket.

 

Hirdetés
hvg360 Riba István 2025. március. 06. 16:00

Bocs, mégis lesznek náluk fegyverek – miért küldenek 78 magyar TEK-est Bosznia-Hercegovinába?

Ilyen az, amikor Orbán Viktor nem avatkozik be más államok belügyeibe: magyar pénz és terrorelhárítók érkeztek Bosznia-Hercegovinába. Milyen politikai haszonszerzés reménye vezeti a Balkánon kavaró magyar miniszterelnököt, amikor a térség autoriter vezetőivel barátkozik? Vagy szimplán csak az orosz érdekeknek való megfelelés a cél?