Konkrét cégneveket nem árult el a cég biztonsági alelnöke, de felhívta a figyelmet ezeknek a veszélyeire.
Hét olyan kibertámadást azonosított a Microsoft, melyek mögött valószínűleg kormányok álltak: vakcinakutatással foglalkozó amerikai, kanadai, francia, indiai és dél-koreai gyógyszercégek voltak a célpontok – írta blogján Tim Burt, a cég biztonsági alelnöke. A támadásokat Oroszországból és Észak-Koreából indították, de ennél többet nem árultak el, csak azt, hogy a támadások nagy része sikertelen volt.
Burt szerint a koronavírus óta több lett a kibertámadás: zsarolóvírussal bénítottak meg több amerikai kórházat is, és az elmúlt időszakban történt először olyan, hogy egy konkrét haláleset is zsarolóvírusos támadás miatt történt.
Egyelőre Észak-Korea és Oroszország sem reagált semmilyen formában a hírre, de az biztos, hogy az orosz vakcina jól áll: a Szputnyik V elvileg 90 százalékos hatékonyságú, és ha hihetünk Szijjártó Péternek, akkor ebből az oltóanyagból fog először érkezni Magyarországra.