A kórházak intenzív osztályainak telítettsége országosan már 34 százalék. Az egészségügyi hatóságok korábban a 30 százalékos küszöböt jelölték meg kritikus szintként.
Abruzzo tartomány szerdától vörös zónának nyilvánította magát. A kormányzó bejelentése szerint az 1,3 millió lakosú tartomány a kiemelten járványveszélyes térségek közé kerül át az eddigi közepesen veszélyes, narancssárga osztályból. A vörös kategóriába való átlépés azt jelenti, hogy a tartomány külső határainak lezárásán, valamint a régión belüli mozgás szigorú korlátozásán túl, leállítják a kereskedelmet és a vendéglátást is. Az általános iskolákat viszont nem zárják be.
A több mint 560 ezer lakosú Basilicata szintén magától akarta kihirdetni a narancsból a vörös zónába való átlépést, de a kormány ezt még nem tartja indokoltnak. Korábban az autonóm Alto Adige nyilvánította magát vörös térségnek anélkül, hogy erről a római kormány rendelkezett volna.
Vörös térségbe tartozik már Lombardia, Piemonte, Valle d'Aosta, Alto Adige, Bolzano megyéje, Calabria, Campania, Toszkána.
A hétvégén beérkezett térségi adatok szerint egy nap alatt 27 354 új beteget szűrtek a korábbi majdnem 34 ezerhez képest, de több mint 40 ezerrel kevesebb teszteléssel.
Az elvégzett tesztek és a szűrt betegek aránya azonban elérte a 17,9 százalékot, ami a legmagasabbnak számít az utóbbi hetekben.
A teszteléseken szűrt fertőzöttek aránya Umbriában a legmagasabb, ahol megközelítette a 38 százalékot. A legtöbb lakosú, tízmilliós Lombardiában az arány majdnem 23 százalékra ugrott.
Egy nap alatt 504 beteg veszítette életét a korábbi 546 után. A halottak száma elérte a 45 733-at. Az aktív fertőzöttek száma megközelíti a 800 ezret, kórházban több mint 32 ezer beteg van, intenzív osztályon 3492-en.
Országosan a kórházak intenzív osztályainak telítettsége elérte a 34 százalékot. Korábban az egészségügyi hatóságok a 30 százalékos küszöb túllépését jelölték meg a kórházak terheltsége kritikus szintjeként.
Az október eleje óta fokozatosan bevezetett szigorítások egyelőre december 3-ig vannak érvényben.