Világ MTI 2020. november. 04. 19:25

Szervezett bűnözéssel vádolják Bolsonaro egyik fiát

Flávio Bolsonaro ráadásul regionális képviselőként követhette el a pénzmosást és sikkasztást.

Vádat emeltek Flávio Bolsonaro brazil szenátor, Jair Bolsonaro elnök idősebbik fia ellen szervezet bűnözés gyanújával – közölte szerdán a Rio de Janeiró-i ügyészség.

Flávio Bolsonarót a többi között bűnszervezet létrehozásával, sikkasztással, hűtlen kezeléssel és pénzmosással vádolják. A bűncselekményeket az ügyészség szerint 2007 és 2018 között regionális képviselőként követte el. Az elnök fia ebben az időben a Rio de Janeiro állam törvényhozásának tagja volt.

A perben vádlott társai az egykori tanácsadója, Fabrício Queiroz és további tizenöt gyanúsított is. Queirozt pénzmosás miatt indított nyomozások keretében már júniusban őrizetbe vették. Akkori értesülések szerint bankszámláján 2016 és 2017 között "szokatlan forgalmat" tapasztaltak 1,2 millió reál (66 millió forint) összegben.

A vádirat szerint Flávio Bolsonaro képviselőknek járó költségkeretből illegálisan foglalkoztatott több embert, akik ténylegesen nem végeztek munkát. Az érintettek cserébe bérük egy részét beszolgáltatták neki.

A szenátor visszautasította a vádakat. "Nem követtem el semmi szabályellenest" – írta Flávio Bolsonaro az Instagramon.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.