Putyin ugyanezt csak év végére ígérte, de Oroszországban már nagy a baj: oxigénhiánnyal is küszködik több kórház.
Moszkvában novemberben megkezdődik az önkéntes jelentkezők tömeges beoltása a Szputnyik V nevű vakcinával a koronavírus ellen - közölte a Rosszija 24 televízióval pénteken Anasztaszija Rakova moszkvai polgármester-helyettes, miközben Oroszországban először nőtt 18 ezer fölé az egy nap alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma.
Rakova elmondta, hogy az oltóanyag gyártásával párhuzamosan az orosz fővárosban megkezdődött a Covid-19 elleni védőoltásra szakosodott rendelők hálózatának kiépítése, de a tömeges oltás beindításhoz egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő vakcina.
Rakova szerint a kétkomponensű Szputnyik V tömeges tesztelésében részt vevő 40 ezer önkéntes közül 20 ezernek már beadták az első összetevőt, közülük 10 ezernek pedig a másodikat is. A veszélyeztetett orvosok és pedagógusok közül eddig mintegy 2,5 ezret oltottak be. A polgármester-helyettes szerint mindenki jól van, aki megkapta a vakcinát, mellékhatások nem jelentkeztek.
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester csütörtökön november végére, december elejére ígérte a tömeges oltás beindítását. Vlagyimir Putyin viszont csak az év végére tette ennek időpontját.
Rakova azt is mondta a Rosszija 24-nek, hogy Moszkvában "kényes egyensúly" alakult ki a vírus terjedésében: a kórházak nagyjából ugyanannyi gyógyultat bocsátanak el naponta, mint ahány beteget fogadnak. Beszámolója szerint a fővárosban napi 4-5 ezer új esetet mutatnak ki, és átlagosan mintegy 1200 embert szállítanak kórházba.
A pénteken közölt hivatalos adatok szerint az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 18 283-mal 1 599 976-ra emelkedett. A terjedés mértéke 1,2 százalékos, az új esetek 22,3 százaléka tünetmentes.
Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve, az Egyesült Államok (8,9 millió), India (8,1 millió) és Brazília (5,5 millió) után.
Nem véletlenül sietnek az oltással: Gyenyisz Manturov ipari kereskedelmi miniszter pénteken elismerte, hogy Oroszország 85 régiójában 22-ben jelentkeztek problémák a kórházak oxigénnel ellátásában. Olyan sajtóhírek is megjelentek, amelyek szerint Rosztov-na-Donu egyik kórházában október 12-én órákon keresztül nem volt oxigén, ami miatt több beteg is meghalt, de ezt a polgármesteri hivatal annak ellenére is tagadta, hogy az orosz Nyomozó Bizottság öt ember halála ügyében büntetőeljárást indított.