A regnáló elnök koronavírusos, elővigyázatosságból kórházba vitték. A demokrata jelölt gyors felépülést kívánt Trumpnak.
Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje átmeneti időre felfüggeszti az amerikai elnökválasztás republikánus riválisáról, Donald Trump jelenlegi elnökről szóló negatív reklámokat, miután Trump elkapta a koronavírust - közölte helyi idő szerint péntek este a The Hill című lap a Biden-kampány munkatársaira hivatkozva.
A főleg kongresszusi témakkal foglalkozó lap szerint nemcsak a Trumpra vonatkozó, hanem minden negatív tartalmú reklámot visszavonnak egyelőre. Biden kampányának két, meg nem nevezett munkatársa is azt mondta a The Hillnek, hogy most csakis pozitív üzeneteket kívánnak közvetíteni.
Biden és felesége péntek délelőtt a Twitteren kívánt gyors felépülést az elnöknek és a first ladynek, Melania Trumpnak, és egyebek mellett azt írták, hogy imádkoznak az elnöki pár egészségéért és biztonságáért. Majd délután - miután a saját vírustesztje negatív lett - Biden Michiganbe indult kampányolni.
A michigani Grand Rapidsben tartott rendezvényen hangsúlyozta, hogy Donald Trump koronavírus-diagnózisa "újabb emlékeztető" arra, hogy ezt a világjárványt komolyan kell venni. Biden és a felesége imádkozik a Trump házaspár gyors és teljes felépüléséért, és mindenkit arra szólított fel, hogy hordjon szájmaszkot.
A demokrata jelölt ugyanakkor élesen támadta a Trump-kormányzat politikájának egyes elemeit, köztük például az egészségbiztosítási törvényre vonatozó elképzeléseket.
Pénteken derült ki, hogy Donald Trump koronavírusos. Az elnököt a Walter Reed katonai kórházba szállították, remdevisirrel kezelik.