Világ MTI / hvg.hu 2020. augusztus. 28. 17:55

Navalnij kicsit jobban van, de maradandó hatásai lehetnek a mérgezésének

Az orosz ellenzéki politikust továbbra is mesterséges kómában tartják.

Stabil állapotban van Alekszej Navalnij, és mérgezéses tünetei enyhülnek – közölték pénteken Berlinben az orosz ellenzék vezérének gyógykezelését végző orvosok. A Charité egyetemi klinika közleménye szerint a kezelőorvosok megállapították, hogy enyhülőben van a szervezetében a kolinészteráz nevű enzim hatásának gátlásával előidézett úgynevezett kolinerg válság.

Navalnij nincs életveszélyben, de állapota továbbra is súlyos, és még mindig intenzív osztályon ápolják. Mesterséges kómában tartják és mesterségesen lélegeztetik. Továbbra sem lehet kizárni, hogy a "súlyos mérgezés" maradandó hatásokkal jár

– áll a közleményben. Alekszej Navalnij az orosz államfő, Vlagyimir Putyin egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett. 22-én engedélyezték az orosz hatóságok, hogy a politikust Berlinbe szállítsák. A német orvosok szerint megmérgezték a politikust.

A klinikai eredmények alapján Navalnijt az emberi szervezet működését biztosító legfontosabb enzimek közé tartozó kolinészteráz szintjét csökkentő anyaggal mérgezhették meg. Ilyen anyagokat használnak például növényvédő szerekben, de kolinészeráz-gátló hatása van az egyik leghíresebb harci idegméregnek, a szarinnak is.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.