Világ MTI 2020. június. 04. 15:24

Saját kormánya ellen kért bizalmi szavazást a lengyel miniszterelnök, megkapta

Mateusz Morawiecki stabilizálni szeretné az országot a koronavírus-járvány után.

Bizalmi szavazást kezdeményezett csütörtökön saját kormánya ellen Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, aki a lépést az ország stabilizálásának szükségességével, kormánya helyzetének megerősítésével indokolta, miután az ellenzék szerinte "a koronavírus-járvány alatt megpróbálja destabilizálni a belpolitikai helyzetet".

Az indítványt a szejm még csütörtökön napirendre tűzi. Morawiecki előzőleg Andrzej Duda elnökkel egyeztetett lépéséről.

Mintegy egyórás parlamenti beszédében a kormányfő azzal vádolta az ellenzéket, hogy a járványhelyzetben is meddő vitákat szít, a bizalmi szavazás pedig véget vet a "botránykeltő fesztiválnak". Ezzel arra utalt, hogy az ellenzék az utóbbi hónapokban több kormánytaggal szemben nyújtott be bizalmatlansági indítványt, amelyet a szejm sorra leszavazott. A törvényhozás csütörtöki napirendjén is szerepel egy, az egészségügyi miniszterrel szemben benyújtott ellenzéki indítvány.

Utalva a járvány hatékony lengyelországi kezelésére, a kormányfő hangsúlyozta: Lengyelország az utóbbi harminc év "legmélyebb válságából" kezd kikerülni, további fejlődése érdekében pedig szükség van a kormány, a parlament, az önkormányzatok és az államfő együttműködésére.

Engedjétek, hogy cselekedjünk, ne zavarjatok" - fordult az ellenzékhez.

Áttekintve a 2015 óta kormányzó, a tavaly őszi parlamenti választáson újból többséget szerzett Jog és Igazságosság (PiS) párt társadalmi és gazdasági reformpolitikájának eredményeit, Morawiecki kiemelte Andrzej Duda szerepét ennek megvalósításában. Sorolta a nagy infrastrukturális fejlesztések - köztük a Varsó és Lódz között építendő nemzetközi óriásrepülőtér (CPK), valamint a Visztula-turzáson épülő, az észak-lengyelországi városokat a Balti-tengerrel összekötő csatorna - terveit.

Délután a lengyel alsóház megszavazta a bizalmat a Mateusz Morawiecki vezette kormánynak.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?