Világ MTI 2020. június. 03. 15:32

AP: Cselből dicsérte a WHO Kínát

Az amerikai hírügynökség elemzése szerint az Egészségügyi Világszervezet nem játszott össze Kínával, hanem sötétben tapogatózott Peking titkolózása miatt.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nyilvánosan dicsérte Kínát a koronavírus-járványra adott gyors válasza, nyitottsága és készséges együttműködése miatt, a színfalak mögött valójában jelentős frusztrációt okoztak a késések és a hiányos információk – írta szerdai elemzésében az AP amerikai hírügynökség.

Kína több mint egy hétig nem bocsátotta a világszervezet rendelkezésére a vírus genetikai térképét, annak ellenére sem, hogy akkor már három különböző kormányzati laboratórium is megfejtette. Belső dokumentumok és interjúk szerint a késésért az információ szoros ellenőrzése és a kínai közegészségügyi rendszerben tapasztalt versengés okolható.

A kínai kormányzati laboratóriumok csak azt követően tették közzé a vírus genomját, hogy egy másik labor január 11-én egy honlapon már nyilvánosságra hozta. Ráadásul Kína ezt követően még legalább két hétig vonakodott megosztani a WHO-val a betegek részletes adatait – derült ki az ENSZ egészségügyi ügynökségének januári belső ülésein készített felvételekből.

WHO: Nincs bizonyíték a koronavírus gyengülésére

Az utóbbi 24 órában egyetlen ember sem halt meg Svédországban koronavírus okozta betegségben. A Covid-19 járványt komoly megszorító intézkedések nélkül kezelő országban ez az első ilyen nap március 13-a óta.

Az AP által összegyűjtött információkból arra lehet következtetni, hogy a WHO tisztségviselői valójában azért dicsérték nyilvánosan Pekinget, hogy kihízelegjék Kínától azokat az adatokat, amelyekre szükségük volt. Eközben a világszervezet berkein belül nagy volt a feszültség. A január 6-i hét ülésein például szakértők arra panaszkodtak, hogy Kína nem oszt meg elég információt ahhoz, hogy fel lehessen mérni a vírus emberek közötti terjedésének hatékonyságát, vagy az általa jelentett kockázatot.

"Nagyon minimális információ áll rendelkezésünkre, ami nem elég a tisztességes tervezéshez" – mondta Maria Van Kerkhove amerikai járványügyi szakértő egy ülésen.

Ott tartunk, hogy 15 perccel korábban kapjuk meg az adatokat, mint ahogy azok megjelennek a kínai állami televízióban

– panaszolta a WHO kínai ügyekért felelős illetékese, Gauden Galea egy másik találkozón.

A WHO jelenleg nemzetközi össztűz alatt áll a koronavírus-járványra adott válasza miatt, és beleegyezett egy független vizsgálatba. Donald Trump amerikai elnök az elmúlt hetekben számtalanszor bírálta a világszervezetet, mert szerinte összejátszik Kínával, hogy elleplezze a járvány valódi méretét. Trump dühe addig fokozódott, hogy pénteken bejelentette: megszakít minden kapcsolatot a WHO-val, amelynek működéséhez az Egyesült Államok legnagyobb egyéni donorországként évente 450 millió dollárral (több mint 138 milliárd forinttal) járult eddig hozzá.

Eközben Hszi Csing-ping kínai elnök kétmilliárd dollárt (617 milliárd forintot) ígért a következő két évben a koronavírus elleni küzdelemre, és azt állította, országa mindig időben ellátta információkkal a WHO-t és a világot.

A visszás helyzet rámutat az Egészségügyi Világszervezet korlátozott hatáskörére. Bár a nemzetközi jog értelmében az országok kötelesek jelenteni a WHO-nak a közegészségügyi kockázatokat, az ENSZ-ügynökség nem rendelkezik az ennek betartatásához szükséges eszközökkel, és nem indíthat független járványügyi nyomozást sem az országokon belül. Egyetlen reménye a tagállamok önkéntes együttműködése. A koronavírus-járványban eddig világszerte több mint hatmillióan fertőződtek meg és 375 ezren vesztették életüket.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.