Világ hvg.hu 2020. május. 05. 06:19

Lelőttek egy amerikai biztonsági őrt, aki arra kért egy vásárlót, hogy húzzon maszkot

Egy család három tagja ellen emeltek vádat az ügyben.

Agyonlőttek egy biztonsági őrt a Michigan állambeli Flint egyik üzleténél, mert nem engedett be egy lányt, akin, bár kötelező viselni, nem volt maszk.

Calvin Munerlyn a Teague család tagjaival vitatkozott össze, amikor annak tagjai a Family Dollar nevű boltba tértek volna be vásárolni. Az anya, Sharmel Teague zokon vette az őr figyelmeztetését: kiabált vele, leköpte, majd a család elhajtott. Nem sokkal később azonban a nő a férjével és a fiával visszatért. A gyanú szerint a 23 éves fiú lőtte le a 43 éves, nyolc gyerekes férfit.

A rendőrök elfogták a nőt, a férjét és fiát egyelőre nem sikerült elfogni. Mindhármukat előre megfontolt szándékkal elkövetett emberöléssel vádolják. A lány ellen nem indult eljárás.

Michigant súlyosan érinti a koronavírus-járvány, a terjedésének lassítása érdekében rendelte el Gretchen Whitmer kormányzó a kötelező maszkviselést. Ennek értelmében el lehet küldeni az üzletekből azokat a vásárlókat, akik nem takarják el az arcukat.

Az államban hétfőig közel 44 ezren fertőződtek meg az új koronavírussal, 4135-en pedig belehaltak az általa okozott betegségbe.

(BBC)

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.