Világ hvg.hu 2020. március. 14. 14:35

Svédországban megszüntetik a tömeges koronavírus-tesztelést és a pontos adatok közzétételét

A jövőben csak azokon végzik el a koronavírus-tesztet Svédországban, akik már kórházban vannak, vagy valamelyik, kimagaslóan veszélyeztett csoporthoz tartoznak. Az új módszert már egy hetei tesztelik Stockholmban, illetve több más svédországi térségben.

Anders Tegnell, a svéd járványügyi hivatal vezetője szerint a járvány új szakaszába lépett, és már nem az a legfontosabb, hogy minden nap közöljék, hányan kapták meg a fertőzést, hanem az, hogy az ország mely részeit fenyegeti legjobban a járvány.

Pénteki sajtótájékoztatóján Tegnell azt is elmondta, hogy a hivatalos adatok szerint a betegek száma lassan növekszik.

„De lehet, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, s sokkal több fertőzött van, mint gondoljuk”

– idézte az illetékest az Aftonbladet című stockholmi lap. Akadnak, akik szerint az új stratégia részben azzal is kapcsolatban lehet, hogy több svédországi körzetben, egyebek mellett Stockholmban is, állítólag kevés a teszt-készlet.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.