Világ hvg.hu 2020. március. 10. 07:28

Vuhanba látogatott a kínai elnök, ez többek szerint jó jel

Hszi Csin-ping egészségügyi dolgozókkal is találkozott a városban, ahonnan a koronavírus indult.

A koronavírus kiindulási helyeként ismert Vuhan városába látogatott kedden a kínai elnök, Hszi Csin-ping – derül ki a New York Times cikkéből.

A kínai vezető érkezéséről a kormány hivatalos sajtóügynöksége is beszámolt, igaz, nem túl hosszan. Annyit osztottak meg, hogy Csin-ping egészségügyi dolgozókkal és a katonai személyzettel is találkozott a városban, ahova először ment el azóta, hogy a vírus járvánnyá alakult.

A kínai elnök látogatása többek szerint annak jele, hogy sikerült ellenőrzés alá vonni az új típusú koronavírust, amit a hivatalos számadatok is igazolnak: a fertőzések az utolsó tájékoztatás szerint Kínában (és többek közt Vuhanban is) csökkenő tendenciát mutatnak.

A világ más tájain viszont nem ez a helyzet, Olaszországban például teljes lezárást jelentettek be.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.