Világ hvg.hu/MTI 2020. február. 15. 12:23

Macron: Eredménytelenek az Oroszország elleni szankciók

Amíg Oroszország egyedül gyenge, de senki nem akar közvetlenül konfrontálódni vele, addig eredménytelenek a megoldási kísérletek - magyarázta a francia elnök.

Eredménytelenek az Oroszország ellen kivetett európai uniós szankciók, és mindenkinek ártanak - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián, változást sürgetve az EU Oroszország-politikájában.

Kiemelte, hogy nem ellenzi a szankciókat, de úgy véli, be kell látni, hogy ez „a hatékonyságot teljességgel nélkülöző rendszer”.

Mivel senki sem akar közvetlenül konfrontálódni Moszkvával, a jelenlegi megoldások pedig eredménytelenek, fordulatra van szükség. Nincs más lehetőség, mint a stratégiai párbeszéd újraindítása

- mondta Macron.

Azt is hozzátette, hogy a demográfiailag hanyatló és a gazdasága alapján csupán középhatalmi pozíció megszerzésére képes Oroszország egyedül nem tud helytállni a világban.

A francia elnök arra is kitért hogy az Egyesült Államok egyre inkább visszahúzódik a világpolitikából és átértékeli kapcsolatait Európával, ami a Nyugat gyengülésével jár. Ezt a folyamatot az EU megerősítésével kell ellensúlyozni. Meg kell erősíteni az unió önállóságát, szuverenitását, korszerűbb, hatékonyabb döntéshozatali rendszerre kell áttérni és közös válaszokat kell adni mindazon kihívásokra, amelyekkel a tagállamok egyedül nem tudnak megbirkózni - mondta. Ezek között említette a technológiai változásokat, a biztonság- és védelempolitika területét, a migráció ügyét és a klímaváltozást.

Nem szükséges valamennyi törekvésben részt vennie az összes tagállamnak. Hasznos volna, ha kialakulna egy szűkebb kör, amelynek tagjai gyorsabban, nagyobb lépésekkel haladnak előre, mint a többiek - jelentette ki Emmanuel Macron.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.