Világ MTI / hvg.hu 2020. február. 10. 19:33

Pellegrini: Szlovákiának vissza kell lépnie az Isztambuli egyezmény aláírásából

Zuzana Caputová államfő viszont felszólította a kormányt, hogy forduljon az alkotmánybírósághoz

Szlovákiának vissza kell vonnia aláírását az Isztambuli egyezményről – jelentette be Peter Pellegrini, szlovák kormányfő Pozsonyban.

A nők elleni erőszakkal szembeni fellépéssel foglalkozó dokumentumot szlovák részről Iveta Radicová kormányának idején írták alá 2011 májusában. Az egyezményt Szlovákia, számos más európai országgal közösen, nem ratifikálta, tavaly pedig a pozsonyi parlament a folyamat leállításáról fogadott el határozatot.

Peter Pellegrini hétfőn bejelentette: kormánya már a közeljövőben döntést hoz az egyezményen szereplő aláírás visszavonásáról, s ezzel összefüggésben felszólítják Zuzana Caputová szlovák államfőt, hogy adjon meghatalmazást a kormány valamelyik tagjának arra, hogy ezt a lépést kivitelezhesse.

Caputová ellenzi a kilépést az egyezményből, de hivatalosan neki kellene közölnie az Európa Tanáccsal, hogy Szlovákia nem lesz szerződő fél az egyezményben. Az államfő azzal magyarázta ellenállását, hogy a parlament döntésében nem azt mondta ki, hogy elutasítja az egyezményt, hanem "csak" azt, hogy nem lesz szerződő fél az egyezményben.

Caputová a kormányfő mostani bejelentésére úgy reagált, hogy felszólította a kormányt: forduljon az alkotmánybírósághoz,

kérve annak megállapítását, hogy az Isztambuli egyezmény Szlovákia jogi és értékrendi környezetébe illeszkedik-e.

Az Isztambuli egyezményt Magyarország sem ratifikálta, a többi közt azért, mert tartalmazza a társadalmi nemek fogalmát. Varga Judit igazságügyi miniszter nemrég külön videóban jelentette ki, hogy a kormány mindent megtesz a családon belül erőszak megfékezéséért, de leszögezte, hogy az egyezményt nem fogják ratifikálni.

Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.